„eljött az este.
és el fog jönni újra meg újra,
mert el kell jönnie.
szép este.”
(dexter morgan)

hold, győzedelmes hold.
hájas, vöröslő telihold,
mint nappal, az éj szinte világos;
a holdfény végigborotválja a földet,
és gyönyörbe, kínba, gyönyörbe veszít.

vakon, tékozlón húzza magával
a tébolyult, önelégült éjszakák
teli torokból üvöltő hívását,
a szőrszálaid átfésülő lenge szél
érdes, féltékeny suttogását,

a kósza csillagfény tompa,
kiábrándult jajgatását,
a léha hold víztükörről felzúgó,
fogcsikorogtató szűkölését.
ezek mind a kellt szólítják.

elfojtott hangok szimfonikus sikoltása,
a belső szükség sírása, a hátsó utasé,
a kimért, ritkán nevető harmadiké.
azé, aki nem-én; gúnyolódik velem,
éhségével, szomorúságával tör rám.

azzal, hogy szükség van rá.
most már nagy a szükség;
kínoz, kalkulál, kecsegtet,
készen áll és vár és figyel.
én sem tehetek mást.