Itt állok lehetőségeim gúnyos pompájában.
Teljesen kifejlett ifjú — a szemem már-már megalázó,
A szemem már-már megalázó, a fülem van erre a világra.
Itt ülök azon a ponton, ahová fölneveltek.
Most elmondom, amiből élek, azt, amit összehallgatózom.

Nem dúdolok semmit, nem számolom a pénzem,
Valaki dúdol mögöttem, ugyanez pénzt számol mögöttem,
Valaki ostort bont mögötte, ugyanez sóhajt fel mögötte,
Templom lehet mögöttem, bent suhog az az ostor.

Bent ostor suhog ügyetlen, krisztusi kézben,
Még beljebb jászol szuszogó újszülöttel,
Legbelül a kőtáblák — tisztán vacog a véső,
S végül a szentély — ott hallgat a „Kezdetben” és ott hallgat a „Végül”.

Ha valóban templom van mögöttem, úgy íme a templom.
 

(Kemény István: Témák a Rokokó-filmből,
Holnap, 1991, 65.)