álló nap szíves türelmünket és megértésünket kérték,
a késések voltak menetrendszerűek, a debreceni nagyállomáson
több vonat vesztegelt, mint egy kezemen megszámolni;
a másik foglalt ismét — hibáival kecses ez a nap. „engem az
érdekel, ami szépség nélkül tetszik” — írtam egyszer, hogy
mára belássam, ez talán merőben személyes szépségtulajdonítás,
de a saját élmény megosztható. akár egy szemsarokban bújó,
nem ragasztott flastrom, tiszta tekintet igéző anyajegye, nézzek föl,
bájoló mosoly kissé elcsúszott fogsorral — és mint aki társra talált,
tudom, amit. késsenek csak azok a vonatok, legyünk most még bő
kétszáz versztára egymástól, nem ülünk már sokáig külön, csendesen,
mint finom pihék deréktájon — de sem félünk attól, hogy ha fel-
tesszük a kérdést, azzal meg is válaszoljuk —, furcsán formált
mellek derűs kézkosárban, váratlan pigmentsűrűsödés a bőrön.
az utolsó vonat, azt hiszem, pontosan ér a célállomásra.
(2019. április 10.)
(Megjelent a Alföld 2019/8-as számában)
új kommentek