„nyers sötétet festve” — jutott eszembe
egy befejeztlen vers címe, mikor megint komolyan éreztem,
jobb volna egyszerű embernek lenni; igen, túl nagy
a metavers csábítása, mert elképzeltem már régebben is,
történhetett volna minden máshogyan, lehetnék akár
inszeminátor borsodban, afféle ügyeletes isten, operatív
mágiával — mint apám volt. alakulhatott volna így;
nem is gondolkodnék túl sokat, de sem lennének
különösebb emlékeim, csak tenném a dolgom, járnám
a tanyákat, gumicsizma, katéter és hűtött spermafiolák,
na meg az elmaradhatatlan szaros kesztyű — esetleg
kúrnám a háztartásbelieket, miután az állat már megvolt.
meginnám ugyanúgy a magamét, de akkor a másét is talán;
és rég megtanultam volna a képességet disznó nyakába
döfni a kést, vagy csirke torkát nyiszálni, malac tökét kicsapni.
„én lennék a kalapos bika, és lenne ez a lehető világok legjobbika”
— így zárult az első fogalmazvány, melyen nem dolgoztam
tovább, sőt az első szót a barátomnak adtam ajándékba,
kötetcím lett belőle — nekem pedig sehogy sem sikerül
egyszerű emberré lennem. csak valószínűtlenedem.
(2018. szeptember 19.)
(Megjelent a SzIF Online-on 2018. október 1-jén)
új kommentek