nagyvárad, más időzóna, új időszámítás,
váratlanul mintha élnék; és már nem akár egy latin-
amerikai szappanoperában, komisz súlyegyenben.
tavaszelő, körös-parti séta, kezemben kéz, kezem
egy kézben, szél fújja ki a grafitszín telet belőlem.
benne járva, körbekerülve, a hegyről nézve is elragad
e szecessziós város, szép sztalkeremnek mondom,
még a hibái is tetszenek. „jókor kaptál el” —
folytatom majd, miután rajzolt fagyöngy alatt
csókolóztunk; később találunk valódit is.
„még keresem a neved.” ragyog az ég.
(2019. március 10.)
42 évet elb-, elcs-, elf-. ez persze így nem egészen igaz,
hiába kedvelem olykor a túlzásaim. 2×3×7, meghaladott
koordináta, melyen végképp nem a vélt tárgy található —
szinte hirtelen nyílt meg az új naptár. megejtő boldogság,
napomon ismét váradon, furcsa szögből súrlófény,
kéz a kézben. felismerem, mint a rák, mi a válasz. 42,
rendes ember ilyenkor már nagypapa, bennem épp
elakadt a fák kósza őszülése. egyszer álmomban
mindenki utánam jött szorongatón; mint aki megérti
végre a kérdést magát, lassan sikerül belátnom, mire volt jó
ennyi év — meglett férfiként sem biccentek buta fejemmel,
és ugyanúgy tudom, talán minden egyes szó a csenden ejtett
makula, mégis beszélnem kell, már hiszem: nem felesleges.
új, tiszta időszámítás, éljük, nem futok több zsákutcába, bár-
mi lesz is. sikerülni fog; különben nem tudom, mit csinálok.
(2019. március 23.)
(Megjelentek a Várad 2019/5-ös számában)
új kommentek