újraíródik a magány nyelve, amikor valóban eltűnni
és megkerülni. ahogyan az ajtó előtt az előreláthatatlan dolgok
ücsörögnek. hetek óta legnagyobbrészt egyedül, szinte némán;
rozsdásodik becsülettel az artikulációs bázis. a séták hajnal-
és alkonyzónák, senkiföldjék kutyák és farkasok idői közt.
társasjáték-pozsonyban a magány nyelve: vodka. a társ nincs
itt, az idő tudatlanságnak mutatkozik. dehogy ugrom föl
a kocsmában, ahová leragadni mentem. gyakran úgy kezdek
beszélni magamban, hogy megszólítással nyílik a mondat,
nem hiába artikulálok, kékbálna. mégiscsak csillog az a
vodkától kissé tompa fény a szememben. van kit várni.
(2019. május 23.)
négy hete turista vagyok a saját életemben is.
miközben párbeszéd-pozsony utcáit bejárom, magamban
is találok furcsa mondatokat, melyeket meg kell oldanom.
elvesztem, belemosódtam a városba, de nem felszínesség,
nem kényelem, dolgozom, hogy megkerüljek; bezárkózom
a szobába, nem csak ha esik, vagy viharban sétálok órákig.
átmegyek mind az öt hídon. nézem hosszan az intakt dunát.
számolom ugyan a napokat, de belezavarodom ebben az
időtlenségben. vízhatlan folyó azelőtt és azután között.
(2019. május 29.)
(Megjelentek a Hévíz 2019/5–6-os számában)
új kommentek