kklóóór

Paraméterek

• 1: aláírás, vagyis: ~~~~
• 2: kép. Lehetséges értékei: rózsa, liliom, bor, sör. Ha nincs kitöltve, akkor az olajágat tartó galamb jelenik meg

Minták

• {{subst:Elnézést kérek|X. Y.}}

Elnézést kérek!!! X. Y.

• {{subst:Elnézést kérek|X. Y.|rózsa}}

Elnézést kérek!!! X. Y.

• {{subst:Elnézést kérek|X. Y.|liliom}}

Elnézést kérek!!! X. Y.

• {{subst:Elnézést kérek|X. Y.|bor}}

• {{subst:Elnézést kérek|X. Y.|sör}}

Elnézést kérek!!! X. Y.

(Forrás: Wikipédia)
 

Hétfő reggel, normálállapot, sűrű a nap, de semmi gáz, képes az ember bármit szívügyként kezelni, a feszültség akkor is borítékolható, ha másként nem érdemes hozzáfogni semmihez, ez ama autonóm, bensőből vezérelt magatartás követelménye, mely nem fogad el semmilyen tekintélyt vagy szívességet; miután pedig számító módon az öngyilkosságról gondolkodott, semmivel sem véli jobbnak a dolgokat, bár a szűkkeblű kontextusba prímán illik ez ügylet, rá az utóélet csak az élet, az elő-állat ily utó-szörnyeteggé lett, minden jót kívánhatnak egymásnak a felek; feleselve tárgyal kötelesség a vággyal, mindkettő azt tette, amire lett, a jelek szerint, a sötét nagyúr fölöttük szárnyal, két fehér súly egymásra mered, két sötét árny oppozícióban, szomorú véredény csak az ember, viszi a feje, az az idegen szövet, megy utána, de semmi: semmi de; ne moss kezet, a lélek elnyúlt pulóvere, a szív fura dolgai cizellálnak.
 

a problémát természetesen nem a demokratikus berendezkedés
jelenti, hanem
annak élő kis fogaskerekei.
egy utcán szembejövő ember,
legyen férfi
vagy nő,
megszorozható
3 vagy 4 vagy 30 vagy 40 millióval,
és belátod
rögtön,
miért maradnak a dolgok
többnyire használhatatlanok
számunkra.

ha meg lehetne gyógyítani az
embernek nevezett bábokat...

de átestünk már számtalan politikai
kúrán,

és elég ostobák maradtunk mindannyian
ahhoz, hogy mindig és újra azt reméljük,
most
épp ez a megfelelő
gyógymód
mindenre.

honfitársam,
a problémát sohasem a demokratikus
berendezkedés jelenti, a probléma

te vagy.
 

Új év, új <öncenzúra>, hát nézzük végig, mit tesz le, mit vesz föl, például a <öncenzúra>, mindenesetre az már most látszik, hogy bár jó okkal és időben ki akartam kapcsolni a tévét (00:03-kor egy cigi idejére), mégis mintha besugárzott volna valami, és <öncenzúra>; a tavalyi év utolsó momentumának beígért szökőmásodperc is elmaradt végül — a macskáink pedig nem szólaltak meg éjfélkor, holott a hiedelem (<öncenzúra>) szerint ilyenkor elárulják, milyen gazdáik vagyunk. (Talán ők is <öncenzúra>, miközben mi <öncenzúra>?)

És ma feltűnt újra egy másik régi ismerős is: a 2007 folyamán az A7 / A Hét portálon közölt comic strip-sorozatom ez évtől A Vörös Postakocsi online-on folytatódik — kedves kockám, hosszú álmod volt, remélem, jó is, <öncenzúra>, s még én sem tudom (pedig tegnap, mikor a jövőről kérdeztek, még így feleltem; <öncenzúra>), mire ébredünk, ébredtünk; de „[...] az újév szikrázó mezői / köszörüljék utunk síneit.” (Nyilas Atilla: 2001. szilveszterre)

Aki pedig nem túl másnapos vagy fáradt, illetve nem túl részeg még mindig vagy már megint, jöjjön el a Stúdió K-ba (IX., Ráday u. 32.) a A törvény szövedéke című Beszélő-estre.
 

Nem szól zene, nem világít be fény semmit, de még csak rá sem, holott voltaképp „egyszerű” a képlet, belépnek, előszoba, konyha, és nagyobb éhség, nagyobb szomjúság az, ami beviszi őket a hálóba, mint amely visszatarthatná, hogy a küszöböt se lépjék át — óvatos, frigid elme, melyben a kockák csak a korán kelt vágyra járnak; hideg rázza, víz veri ki a mazochista szemlélőt, mint mikor a központi jelenetet újrajátszva sírva, dadogva szereti magát, vagy mint később, egy félreértés képleteit bizonyítva; szégyenkezve igazolva önmagát, és igazolva a tétován felmorduló csendet, mely a váratlan, bár kiszámítottnak feltűnő csattanást követi, akár a jégkalapács az elkínzott bőrfelületen —, legyenek csak mocskosak, kizárólag maguknak immár, s legyenek könnyű szívvel gyűlölhetők, majd puszta közönnyel lesajnálhatók is; nincs mese, nincs vadság, a gép forog, de az alkotó nem üzen, csak működik a nihilátor, félni sincs mit tőle, még kedd délelőtt se, 08:47-kor, mikor az isten érkezik nagycsaládostul, kilenc tájára mondta magát, érzem, szinte látom, vérrel tele a Hold, és a húsgépek testén kukacként másznak a nevetések, az önmagáért való szépség pedig ([1] a soft, moist, shapeless mass of matter; [2] a magazine or book containing lurid subject matter and being characteristically printed on rough, unfinished paper) olykor bizony nem több, mint egyszerű rútság.