kklóóór

Kihűlt, mennyei északunk
lombjavesztett káprázat-tölgyei merednek
az érő szőlőskertek körül termő,
vérrel
adós levegőben. Odébb,
a részegségen túl
majd levegőhöz jutunk,
szarkaszárny rebben,
és tolla átmetszi árnyékunk.

Jöjj el
a nyomorúság aprópénzéért,
feléd nyújtom.
 

Különös álommaradékok tegnap, ma; felébredve pusztán kontextus nélküli képek vagy jelenetek, melyek nem irreálisak, viszont potenciálisak, van köztük dermesztő is, vidító is, csak ne gondoljak bele az előbbibe, legyen elég öröm az utóbbiban, s mintha ezek a töredékek azért kiáltanának, hogy gátlások nélkül használjam őket fel és ki, ha álmomban kaptam egy fotót (kör-analógia, pszeudo-tükrözött kép), akkor készítsem majd el azt, ha álomban közöltek velem egy tényt, pontosabban pár tény létét, konkrétumok nélkül, csak bosszantó titokzatoskodással („Tudok néhány dolgot, ami nagyon felidegesítene téged, ezért nem mondom el”), írjak valamit belőle, elvégre sokkal jobb agyszüleményeim is lehetnek, mint az úgynevezett valóságnak, ahogyan ez adott esetben már bebizonyosodhatott, az élet kedélyesen majmolja a majom művészetet.
 

Zakatol az Országház,
Fidesz tömi Mariját.
Viktor nem tud elaludni,
a pipától nem lát,
meginna valami piát,
ha nincs más,
legalább egy kupica navracsicskát,
vagy egy nemzeti cent rumot.
Felforgat mindent zeget és zugot,
de piát nem lel, így felkel,
pizsamára ránt gatyát fel,
ledübörög a Kötse kocsmába,
hol felcsúti tábora elvárja.
Kérdik: „A Fidesz megint?”
                    „Az hát — legyint —,
de leváltom ezt az Anomáriát,
ha tövig beveszi a médiát.
Nem elkúrásra való a rendszer,
megmondtam nekik már nem egyszer.
Belétek verem a kétharmadot,
ha az orrom előtt kupakoltok!
És ne lássak többet nemzeni
Nemzeti Ehegyütt-Műhűködést!”
 

(Különös filológiai malac, hogy éppen Petri György születésnapján került elő ez a bizonyos értelemben látnoki bökvers a hagyatékból. Közzéteszi: Bán Zoltán András)
 

Azt terveztem már pár hete, hogy ma, amíg még lehet, egy csinos kis idézetgyűjtemény segítségével megmutatom, kiket és miért is gondolok hülyének, vagy legalábbis az adott megnyilatkozását bődületes baromságnak.

El is mélyültem a gyűjtőmunkában, a hírportálok, a napi- és hetilapok oldalai mellett a parlamenti pártok honlapjait is átböngésztem, majd a gyűjtött anyag fölött elkeseredtem: egyben látva igazán riasztó volt az ostobaság, a hozzánemértés, a töketlenkedés, a hatalomvágy, a jónép hülyének nézése, a hatalmi arrogancia, a szélsőségek és a feléjük tett cinikus kikacsintások, illetve az ezekből adódó mellébeszélés és hazudozás — nemcsak hogy elkedvetlenített és eltántorított attól, hogy rendszerezzem, de a gyomrom is felfordult.

„Én vagyok hülye, vagy a világ hülye?” — kérdezte Pepe a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten végén.