kklóóór

A négyszer kimondott név sem jelent semmit, ha nincs név, csak holmi félig elfelejtett árnyéka, mint egy hallgatag és mísz idegené, kinek hiába mondják, a Paradicsom nem létezik, ő mégis csak köti az ebet, hogy márpedig ott akar élni, és megalázónak érezné megvárni, míg hazatéved az elkóborolt érzés, köti a hideget, hogy merre is van a vészkijárat, dehogy Gandalf ő, csak véletlen hazavitte a kósza és megbízhatatlan életösztön mégis; nincs név, legfeljebb csak rég tovatűnt, néma visszhangja nevének, ama idegennek, kinek legnagyobb bűne, hogy nemcsak hadovál arról, hogy nyomora nem póz, de tudomásul is veszi, sőt megbékél vele, ha feloldja és elemészti, és nem teheti máshová, csak vacak kirakatba, gonosz doboz, motyog, csönd van.

Vajon ki ült azon a megfáradt kocsmateraszon. A kétely dadog.
 

Mert az elmúlt napokban (és hetekben és hónapokban) sok minden történt és mégis mintha mi sem történt volna, akarom mondani, mert már megint elbaltáztam a konjugációt, semmi nem történt, és mintha mi sem történt volna, holott;
és mert aztán az volt, hogy semmit sem bírtam tenni, hideg rázott, szorongás fektetett, hogy a többiről már ne is beszéljek, pedig elméleteim természetesen vannak, de sőt tudom, amit tudok, és bár ne tudnám, minek is tanultam meg olvasni;
vagy mert most már képes vagyok lemondani nosztalgiáról, konfúz tükörképről, legyen akár pontos —
ezért nem gondolhatom, hogy jogom lenne kérdéseket feltenni (ha nincsenek válaszok, akkor eleve erkölcstelen kérdezni is), sőt voltaképpen megszólalnom sincs;
és ugyanezért nem beszélhetek méltatlan helyzetekről sem holmi időzítésre vagy otrombán tompuló csöndekre hivatkozva, eszembe sem juthat térkép, semmi metafora, pláne szószedet egy adott lexikonból vagy szótárból, jó esetben is csak dadoghatok, szégyenkezve mindenért;
valamint mindezek miatt néznem, látnom is tilos az összes kontúrt, melyekhez egyébként közöm bár volna ugyan, de nincs, nemhogy felismerni;
viszont kijelenthetem, hogy igenis jogom van nem félni a haláltól.

Nézem a fehér rózsát az ülések között.
 

Nem, nem fogok kiakadni ezen sem; ez a hajó elment, és a busz is elment, a villamos elment — a reménytelenség logikus dolog —, volt már úgy, hogy.
 

Reggel kávé, este kérdés, majd megfordítva, ami a kettő között van, mellékes is, már ha van egyáltalán valami a kettő között. Csapataink (nincsenek csapataink) harcban állnak (az én harcom a hátraarc). Úgymond faszság, annyit tesz: gyáva. („Egyszóval: megsajnáltalak. / Két szóval: gyáva voltam.” — ez lenne?) Meg akartam mutatni a nyers, doboló húst, vérvörösét, keserűjét bordaterpeszben (benne volt, állítólag, a lábamban a gól) — minden hiába, semmi az ára; a térkép mindig is pontatlan volt, marad; mondatok nincsenek, semmilyenek, még szélütötték, pontatlanok se —, veszélyes, szomorúság, bűnbánat.

Való igaz, az eltagadás se rossz.
 

találtunk benne lórikat (van nyársfarkú lóri is, csak mondom). ezek után rajzolt párat és be kellett szkennelni meg most elküldeni. szóval a kékmegzöld az a gülüszemű lóri, az óriásvöröslángolószeműcsíkosrózsaszíncsőrűpávafarkú lóri szintén beszédes nevű. de van még sárgafejűkékarcúpávafarkú cinke, meg pávapulykapapagáj, ami akkora, mint egy óriási ház. megevett egy repülőt, itt épp ürít. meg van egy fehértestű rövidnyakú teve. és egy szimpla tukán meg pingvin, de azok annyira nem is izgalmasak. na, asszem feladat teljesítve, most már nyugodt lesz mindenki. ja és úgy néz ki, ez neked készült, lóri”
 

A nap fölényesen süt, belém veri csalitos igazságát, bekussoltat, mint holmi pásztorok a vasgyári pittbullt.

Hogy nincs ez vagy az, minek is felpanaszolni, amikor az ember már táncol a pengeélen, lelkiismeretes foxtrott, tapasztalt szamba, rombolni és újrahasznosítani, élet adta faszságaim, lambada.

Ha nem írnék többet, pont úgy nem hiányozna senkinek, mint József Attila öregkori versei.

Alighanem Benjinek van igaza: „Nem a szavak lettek hűtlen hozzád, barátocskám, hanem te lettél hűtlen a szavakhoz!”
 

Лайф из фак.