kklóóór

…van külön kisszobám, van külön problémám, nem szeretek senkit és semmit, már az árnyékomat sem. (A többi méla kuss.)”
 

Most 36 éves vagyok:
A medvékről épp tudhatok.
Ha kevesebbet tudnék,
Nyugtalanabbul aludnék.
Ha ennél többet tudnék,
Alighanem hazudnék.

(T. D.: Medvék minden mennyiségben,
Móra, Budapest, 1977, 44.)
 

— mert csak az emlékezés szeretete boldog.
 

Reggel kávé, este kérdés, aztán megfordítva, ami meg közte van…

Nincs üvöltés, pláne nincs „harc” (unásig ismétlem, tudom, de az én harcom a hátraarc; a küszöbön állok, mint egy tévedésre mindig kész háború) — csak a lemondás, a csend, rezignált hangom is nemkívánatos, épp nem tiltott.

Már csak inspiratívan sem kong ürességem.
 

Eljön megint a franciák uralma
A Nagy Lovagság újra meghatódik
És elkísér egy újabb rossz királyt a
Szentföld felé, de félúton csatázik
S az Elveszíthetetlen Ütközetben
Mindenki meghal, ők s az ellenségük
A földön ezzel egyidőben annyi
Derül ki majd, hogy dörgött és esett az
Éjjel: a prognózis szerinti keddre
Eljött megint a franciák uralma.
A franciák alatt a múltat értjük
a Gótikát, az Ancient, a Terrort
Megismételhetetlen stílusukban
Ahogy csak egyszer élt és halt az ember
A Gótika, az Ancien, a Terror
Alatt viszont a Templomot, az Udvar
Kertjét s a szörnyű Gázkamrákat értjük
És egyszer elfelejtjük. Itt a vége.
A kert, a templom és a kamra egyszer
Csak jó meleg vasárnap déli fényben
Érinthetetlen pó-vidéki ház lesz
Az udvarán öreg pap-arcú autó
S 1938, örökre
Az édesanyánk születési éve
a nagy merőkanál a húslevesben
Ebéd előtt egy hosszú percre eltűnt.
Egy hosszú délután elébe nézünk
Jelek most nincsenek, lecsillapultak
És nem borzongunk, hogyha éjszakánként
Az egészségünk lombja zúg a szélben
Mert mi lettünk az erdő, és a házban
Csak egy üres képernyő zúg, a tenger
Az emberélet útjának helyén
Egy nagy, sötétlő allé és a semmi.
 

(Kemény István: A néma H,
Pesti Szalon, Budapest, 1996, 54–55.
A hangfelvétel forrása: PIM.hu.)
 

mesterszonett sziveri jános lehetséges szonettkoszorújából

rendezzük el, amit elrendezni kell;
építsük fel, ki a mindent elnyeri.
koránkelés. kezdődik a reggeli
szorongás. viselni, ha kellni kell.

tervszerűbb a sírásnál az írás —
lám, lám, miféle nyelvsilóban élek,
pedig idezárva se terv, se élet —,
így hogy is lenne kérdés, ki a hibás.

csak magamnak hittem. evidens, persze,
megmaradok a műfajon belül:
tiszta panaszdal. két varjú egy karón.

öltözz szabadon tiszta selyembe,
és alakom a versből így kikerül,
akármit gondolsz is, huncut olvasóm.

A vers a „Múlt, alakít, ás” című,
Sziveri Jánoshoz kapcsolódó programsorozatra íródott.
A kép Sziveri János munkája.