Megtaláltam az árnyékot. Vagy esetleg az árnyékok találtak meg engem — talán sok minden van, amit nem kellene elmondanom, ha gondolom, érzem is. Rég várok valakire, aki mindössze ennyit mond: „He?”
„Nem találja a szavakat, fiacskám?” — csak úgy, egy csapásra megszűnik a szimpátia, azt mondom, „ó” vagy „hm”, ti meg nem mondtok semmit. De valóban: ez már bizony szarrágás, és rágassam mással. A potenciális megragadása számos következménnyel jár — ilyenkor kell leginkább vigyázni és véletlenül sem felelni, sehogyan sem, a kérdésre: „Készen állsz jobb célra használni a gyűlöletedet?”
— De hát én semmit nem tudok…
— Valamit mindenki tud. Lehet, hogy csak fingani, de az is valami.
S felelt az angyal: / Ujjongni éden a pokolban, / Érezni fönnen lent a porban; / Ölelni sárban is az Eszményt, / Szenvedni boldogan: nemesség. Szamárfüles emlék: a küszöb az árnyékot hívja-siratja; minden veszteség ugyanaz a veszteség, minden felejtés ugyanaz a felejtés.
új kommentek