kklóóór

pünkösdvasárnap, keserű pontatlanság szívtájékon,
mert beleszerettem a városba, melyet ma el kell hagynom. én csak
„idenőttem” hat rövid hétre, bele egy szebb zsinórmértékbe; barokk
mondatokkal kellene felépítenem, amit belaktam. halogatom a belső
vonat menesztését; élek, és már nem tudok jobban, ezt láttam be híd-
pozsonyban. primer szégyen, pedig én nem vagyok az apám, akinek
a vöröskői vár pincéjét fotóztam, posztumusz. eső, változó felhőzet,
napsütés, hűvösre fordul, és ellenkezőleg. „itthon”, már megérkezve
a napon madarak zsigerei rothadnak; valahonnan ugyan ismerős,
mégis szürreális minden, csak várom, hogy a lelkem utolérjen.

(2019. június 9.)
(Megjelent a dunszt.sk portálon
2019. november 24-én)
 

…utolér és találkozom az életemmel, melyben   [ magam
sem lelem, nemhogy a helyem — mint aki hirtelen kiradírozódott   [ sokak
térképéről. vagy eleve: ott sem volt. egy harang épp hogy kondul, ez   [ nem
csupán poszt-prešporek depresszió, nem remeg bele semmi, már csak   [ néz
beszédem. markáns égésszag üldöz, tehetetlenségem pontos kísérője.   [ semmi
evickélés, se kapálózás, csupán pillantról pillanatra sodródunk, a   [ „jövő”
mindössze a múlt húgyfoltos árnyéka a jelenen. lehetetlen   [ visszamenni.
„otthon”, budapest: itt vagyok bűnös. azért, amit mondok. és azért,   [ amit nem.

(2019. július 5.)
 

az amatőrség elvétése, jutott eszembe pontosan két
hónappal pozsonyból távozásom után, amikor egynapos retúrjegyet
váltottam — ugyanoda. türelmünkkel megtiszteljük az időt,   [ hallgatással
a csendet; mégis jóval korábban ébredtem, mint terveztem, egy   [ korábbi
vonatról láttam a jelenést: szakadozott felhők peremén ragyogó
napfénysávok. (pontosabban!) megérkezéskor újra ugyanaz a kép:
szép konstellációban vár, templom, pilon, ufó. itthon vagyok. innen
olyannak tűnik föl minden, mint amiben érdemes élni. vagy kicsit
meg lehet feledkezni arról, hogy nem érdemes. a hl. st. előtt egy
németjuhász szegődött mellém (nem, ez máskor, máshol volt). (egy
kutyához csatlakoztam. mondja, ez máshol, máskor.) a bernardba
indultam, zárva volt még, majd ahogy kinyitott, nem tudtak vissza-
adni 50-ből. a michalská bránánál vettem egy sört, a most snp csak
jobbfelől volt járható, átsétáltam rajta újra (végigment, fotózott
nyugatra nézve, dévényre gondolva). a hídfő mellett leültem,
elfogyasztottam a szendvicsem, felhívtam anyámat. arra gondoltam,
szeretnék egyszer úgy felegyenesedni, mint aki bruce bannerként
térdel, de aki feláll, az már hulk. láttam egy uszályt, gatyás férfit
a taton, amint épp kész miccset emel fel a sütőlapról. a starý moston
gyalogoltam vissza (téblábolt a színház előtt), majd megkerestem a
szobrot, melyet akkor nem. (sikerült.) ennyi búghatna galambot se
láttam még. a 100 pív csak később nyit, a krčma na zelenejben
ettem hibátlan sztrapacskát (pontosabban! bryndzové haluškyt).
a meetnicában nem ismerős, de ugyanoly kedves pultoslányok.
lucky bastard. (yes, i am.) az urban pub még zárva volt, holott
látásra töltötték nekem előre a vodkát. már az állomás felé tartva
a németjuhász lecsatlakozott ugyanott, mint aki csupán passzióból
kutyagolta végig velem a napot (mondom, ez máskor volt). még a
szerelmemmel beszéltem telefonon, a vonat szinte pontosan érkezett.
bármikor visszamehetek — ez szüneteltet bizonyos kételyeket.

(2019. augusztus 9.)
(Megjelentek az EX Symposion 2019/103-as számában)