Nemlétünkben csökönyösen
figyelünk és látunk mindent,
mindent, ami itt lehetne,
a világnak sincs semmije…
Itt a nemlét másvilága,
árnyékaink utoljára
mutatják most meg magukat,
hallgassátok a dalunkat!
És énekeljük: „Milyen szép
a magunknak való lét!
Mert nemélni tudni kell,
és minden így tűnik el.”
Hangunk száraz, szemünk nyitott,
nincsen ebben semmi titok:
megmutattuk, ennyit tudtunk,
ne kérdezd, hogy mi a jussunk.
A nemlétről szóltunk nektek,
akik ezért idejöttek.
Reméljük, hogy azt kaptátok,
amit tőlünk elvártatok.
És énekeljük: „Milyen szép
a magunknak való lét!
Mert nemélni tudni kell,
és minden így tűnik el.”
Ne felejtsétek a képet,
hogy a világ így ér véget,
nem bummal, csak nyüszítéssel,
halkan és korcs szenvedéssel.
Parttalan e semmi-élet,
nem lett ebből szép történet.
Éppen csak hogy több semminél,
de most végre véget is ér.
És énekeljük: „Milyen szép
a magunknak való lét!
Mert nemélni tudni kell,
és minden így tűnik el.”
A Lángoló kerékpár című előadáshoz írt finálé-szong szövege, mely végül kimaradt az előadásból.
új kommentek