Kiver a víz a szaxofon hangjától, hát még jobban felcsavarom a potmétert, a bal sávot bevisszhangosítom, ha kiver, hát verjen rendesen — minden ilyesmit sürgősen és azonnal ki kell tépni a földi élet húsából. És hagyjuk a hajcsavarót, a rúzst, a szemceruzát, a háromnapos kocsmatúrád se legyek neked; francba a rímmel, cezúrával, kivel-mivel nézek szembe — ragaszkodás és kémia? —, szerelemes vers akart ez lenni, még vagy két éve, de nem lett belőle semmi, szerencsére, kevés volt a lendület, erő... És a klasszikus dialógus:
— Miért akarsz életben maradni? Hogyan tudod elviselni azt, ami vagy?
— Nincs sok választásom.
Bár az önmagáért való szépség rútság, és a húsgépek testén kukacként másznak a nevetések, sőt vérrel tele a Hold, érzem, szinte látom, kedd délelőtt, 08:47, az isten érkezik nagycsaládostul hozzád, kilenc tájára mondta magát, nekem nincs maradásom, s már csak a géptől félek, a bennem működő nihilátortól — puska kellett volna, bazmeg, ehhez a melóhoz —, mégis kiver a víz a szaxonfon hangjától.
új kommentek