kklóóór

Kihűlt, mennyei északunk lombjavesztett káprázat-tölgyei merednek az érő szőlőskertek körül termő, vérrel adós levegőben. Odébb, a részegségen túl majd levegőhöz jutunk, szarkaszárny rebben, és tolla átmetszi árnyékunk. Jöjj el a nyomorúság aprópénzéért, feléd…

Nyárhosszan — sötét, buckaemelő kezünk ereszkedő, horzsolt fényében — őrölnek köveid vissza köréd, az életbe. Tiszta, hollófekete szemhéjam mögött csipkebokrok poklából kiragadott fiatal csillag emel téged ártatlanul a reggelbe, és nevekkel népesíti be…

Simán csak megállni. Mintha kezdődhetnék ott, egy szó hangjaként, hol hangom elhalt, melyet nem tudok kimondani. Mennyi csend jött létre ebben a gondolkodó húsban, belül a szavak dobverése, mennyi szó veszett el világszerte bennem, és így tudható, hogy magam ellenére itt…

egy végtelenül szomorú blues szólt, atyám, az a nő meg ott ült és megkérdezte: tényleg te vagy Charles                                 Bukowski? azt válaszoltam,            …

Névtelenség, úszó jégtábla: november a nevet vitte halál- táncba, kapa és barázda megtört beszédén át, le a megsemmisítő ereszeken — eme kalapács imádta dolgok köpték a vér köreibe. Sötétség-átömlesztés, a mészárlásba betolakodó, csinált béke. Az élet az…

Senki sincs itt, és a test állítja: bármit mondott is, nem mondta. De semmi nincs, test sem, és amit kijelent, nem figyeli senki, te se. Hóeséses éjszaka. Az esemény megismétlődik a fák között. A toll körberajzolja a földet, bár már nem tudja, mi történhet, és a kéz, mely…

Mert megvakulunk a már nem velünk eltelő napon, és mert láttuk lehelet- felhőnk levegő-tükrét, a levegő szeme semmi másra, csak a szóra fog nyílni, melyről lemondunk: a tél lesz az érettség tere. Mi, akik más élet halottai leszünk, nem a miénké.