kklóóór

Aki megfulladt, annak ez a lap mintha egy tengerbe dobott palackban volna. És mint az ég, útra kel, hogy földet lásson, esetleg felé lebeghet a föld visszhangja, az eső emlékével, a vízre hulló eső zajával telten. És meg fogja tanulni, a hegyek tetejéről most leszálló hullám…

Veszteségből. Olyan veszteségből, mely az elmét mardossa — az ép ész elvesztéséig. Ezzel a gondolattal kezdeni, rím vagy értelem nélkül. És azután várni. Mintha az első szó csak az utolsó után jönne, egy élet után, mely a szóra várt, ami elveszett. Nem mondani…

Idővel senki sem fog emlékezni arra, mit csináltunk. Életünk elillan, akár a felhők, ha oszlanak, darabokra hull, ahogy a köd, mikor napsugarak szaggatják. A mi korunk is csak egy árny kimúlása, és létünk elenyész, mint illatok a mezőn. Ültetek egy szarkalábat, Blue, a sírodra.…

Az éjszakák hallhatatlan dolgokat tördelnek szét, sóhaj a földmélyi télben: alapszavak süllyednek el a ringatódal sodra és medre vájta fényben. Elhajózol félelem és emlékezés között, lépteid ékköve vörösben játszik a gyermekkor porában. Szomjúság és kóma és falevél…

Végtelen apró dolgok. Ez egyszer csupán beleszippantani a bennünket körbefolyó végtelen apró dolgok fényébe. Vagy semmi sem szökhet meg e sötétség csábításától, és felfedi a szem, hogy csak az vagyunk, mitől kevesebbé leszünk, mint vagyunk. Semmit sem mondani. Mondani…

Letekerednek a villám orsói a meghasadt, téli éjben: csillag vonszolta mennydörgés — mintha izzó árnyad kúszott volna át a tű fokán, hogy belehímezze magát a nemlét selymébe.  

a problémát természetesen nem a demokratikus berendezkedés jelenti, hanem annak élő kis fogaskerekei. egy utcán szembejövő ember, legyen férfi vagy nő, megszorozható 3 vagy 4 vagy 30 vagy 40 millióval, és belátod rögtön, miért maradnak a dolgok többnyire használhatatlanok…