kklóóór

„Odaát, a gavallérszárnyban van Lövenborgnak egy nagy faasztala, melyre billentyűzetet festett és kottatartókat állított. Órák hosszat el tud ülni előtte és ujjai végigsiklanak a fehér és fekete billentyűkön. Itt gyakorol skálákat és etűdöket, itt játssza Beethovent. Mindig Beethovent játszik.”
 

(Selma Lagerlöf: Gösta Berling,
ford.: Benedek Marcell, Palatinus, 2010, 264.)
 

Vajon mi az aranyos kis faszomat kellene gondolnom arról az országról, ahol az országgyűlési választásokon az összes szavazópolgár körülbelül egyharmadának támogatását, mely az országgyűlésben kétharmad fölötti jelenlétet eredményez, a kormányzó erő előbb a választók kétharmada, majd pedig „az ország”, „az emberek” támogatásának tekinti? Amely kormánypárt e furcsa matematika mentén önmagát a „nemzeti együttműködés” kormányának állítja be, s ezt középületekben kötelezően kifüggesztendő plakáttal nyomatékosítja is? Mit gondoljak arról, hogy ugyanez a kormány gyomorforgató cinizmussal nem kért 100 napot a megalakulása után, de kétharmados többségét kihasználva azonnal belenyúlt több törvénybe, mely változtatásokkal a demokratikus berendezkedés alapjait ingatta meg, és gyáva módon a legtöbb törvénymódosítási javaslatot — elkerülendő az egyeztetéseket — nem is kormányjavaslatként, hanem egyéni képviselői indítványként nyújtották be? Mit gondoljak arról, hogy a választási törvény felettébb gyors — és egyértelműen a kormányerőnek kedvező — módosításával a jelenlegi kis pártok és a leendő újabb kezdeményezések gyakorlatilag esélytelenek maradnak? Mit gondoljak a választókerülti térképek újrarajzolásának követhetetlen logikájáról?

És még rosszabbakat kell sorolnom: mit gondoljak arról, hogy tavasszal parlamentbe jutott egy valódi náci párt? Hogy e párt miskolci polgármesterjelöltje mondhat olyat, hogy a „cigánybűnözőket” táborba zárná, de még az állampolgárságukat is elvenné? És ahelyett, hogy azonnal elküldenék a picsába, a pártelnök inkább „finomít” a megfogalmazáson, mondván, hogy „önfenntartó telepekre” gondolt a jelöltjük? Hogy e párt rendvédelmi kabinete törvényjavaslatot fogalmaz, mely büntetendővé tenné a „cigánybűnözés” tagadását? Hogy e párt miskolci szervezete a város központjában „emlékművet” állított az önkormányzati választások kampányának finisében „a cigánybűnözés áldozatai emlékére”? Hogy e párt képviselőjelöltje bemutatkozó szövegét befejezheti azzal, hogy „Szebb jövőt!”?

És mit gondoljak akkor, amikor a hivatalban lévő miniszterelnök-helyettes mindenféle komoly következmény nélkül kijelentheti: „az összes cigány nem lopott annyit, mint a két előző kormány”? És itt elmegy a kedvem az ironizálástól is, pedig tényleg jó lenne azt gondolni, hogy a magát kereszténynek valló, a Magyar Köztársaság nemzetpolitikájáért felelős államférfi csak pontatlanul és félreérthetően fogalmazott, ugyanis azt akarta ezzel bizonyítani, hogy nem létezik „cigánybűnözés”, hiszen még az előző, jelentős ellenzéki képviselettel bíró parlamentek által felügyelt-elszámoltatott kormányok is többet tudtak zsebre tenni, mint ők.

És még elég hosszan lehetne folytatni e sorokat. De miért csodálkozik bárki, ha mostanában kezdem azt gondolni, hogy ha kivitelezhető lenne, inkább adnám vissza az állampolgárságom?

Ha lehet egyáltalán olyanról beszélni, hogy „morális válság”, hát akkor most kétségtelenül abban leledzik az ország.
 

{[(a11)(b10)¹(b10)²(a11)³][(a11)(b10)(b10)(a11)]}{[(c11)(d10)(c11)⁴][(d10)^5,6(c11)^7,8(d10)^9,10]}
 
 

¹ honnan lenne türelem, ha rámtör
² a maradok, ez a büszke sármőr?
³ és mihez keres bennem anyagot?
⁴ de szól a démon: „tedd ide! vidd oda!”
⁵ vicsora mennyei, ennyire utálhat;
⁶ — kérlelhetetlen isten-utánzat.
⁷ „légy, ami lennél, bébi”, mondja, oda
⁸ „légy, ami lennél, bébi”, mondja, vigyora
⁹ a csoda, „a nő kifű utánad.”
¹⁰ elbájol, „a nő kifű utánad.”

 

„Másfél nagy év volt, de ki mondta, hogy nekem — harminchárom és fél év után —, igen, hogy nekem bármi kijár! Senkinek se »jár ki« semmi. Maximum »vonat jár be«, brr, »vonat jár ki«. A kijárásokat (szerveknél) végképp hagyjuk, lásd építész barátunk, éljen.
Másfél év még a magam mértékével mérve is, gajdolom, én vénember, nem »legyen jó fiú« jeligére, ami bűvöletes csarnokisága a létnek, nem gajdolom, ősbarom, hogy én mit és milyen rangú szerzők javára csináltam, és ha kell, hogy legyen »kitalálva szerkezet«, lett, magamé, ha kell, hogy »legyen valami Európából« (brr), lett (a lovak pl. és képzőművészet, könyvek stb.), és mi lett, a vége? Egy kihajíttatás, egy ötszörös megtizedelés, számos rossz buli, fanyarság, csak-azért-is-ezmegaz, pimfségek, lehurítások, mellőzések, és állítólag a kedves »D’ERROR« mindenki magasztalja, hol?
Ez lett. Engem (Fiacskám, Lányocskám) Igazába Senki Se Akar Úgy.”
 

(Források:
szöveg: Tandori Dezső: Semmifélefénybe
= T. D.: Csodakedd, rémszerda, Tiszatáj, 2010, 214–218 [216];
kép: Műút, 2009016, 112.)
 

Életjáradékot, (több)éves ösztöndíjat, egyszeri támogatást ellenszolgáltatás nélkül elfogadok.