kklóóór

a démon szüntelen. „s ti is, balfaszok!”
hova legyek türelmes, ha rámtör,
nem tétováz a dadogós sármőr,
keresve magának emberanyagot?

köröttem forog, és míg a szar ragyog,
dörzsöl, mint megfoghatatlan, lágy öl,
ragad rám a feketebáránybőr,
s kénbűzről, örökös vágyról hallgatok.

és a régi dolgok még régibb sora
zsong, jajong üresen, lásd: búbánat.
„hordd el magad”, szól a démon, vicsora

gagyi, monoton istenutánzat.
„légy, ami lennél, bébi”, búg, micsoda
műmacsó, „a nő kifű utánad.”
 

kétes értékű, de siker. rövid távon feltétlenül.
szalon-ördög talon-tanítványa, faustnak lófasz,
„nem közönséges képességeit csak komoly és korszerű
tudományos problémák szolgálatába óhajtja állítani.”

átver a látvány, a kacér, megejtő, delejes pillantás,
s máris önként ajánlod fel neki gyarló és meghitt önmagad,
pedig az idealizmus gyengeség, akárcsak a szenvedély.
persze, a szorongás teszi; a szorongás és a csend.