„Másfél nagy év volt, de ki mondta, hogy nekem — harminchárom és fél év után —, igen, hogy nekem bármi kijár! Senkinek se »jár ki« semmi. Maximum »vonat jár be«, brr, »vonat jár ki«. A kijárásokat (szerveknél) végképp hagyjuk, lásd építész barátunk, éljen.
Másfél év még a magam mértékével mérve is, gajdolom, én vénember, nem »legyen jó fiú« jeligére, ami bűvöletes csarnokisága a létnek, nem gajdolom, ősbarom, hogy én mit és milyen rangú szerzők javára csináltam, és ha kell, hogy legyen »kitalálva szerkezet«, lett, magamé, ha kell, hogy »legyen valami Európából« (brr), lett (a lovak pl. és képzőművészet, könyvek stb.), és mi lett, a vége? Egy kihajíttatás, egy ötszörös megtizedelés, számos rossz buli, fanyarság, csak-azért-is-ezmegaz, pimfségek, lehurítások, mellőzések, és állítólag a kedves »D’ERROR« mindenki magasztalja, hol?
Ez lett. Engem (Fiacskám, Lányocskám) Igazába Senki Se Akar Úgy.”
(Források:
szöveg: Tandori Dezső: Semmifélefénybe
= T. D.: Csodakedd, rémszerda, Tiszatáj, 2010, 214–218 [216];
kép: Műút, 2009016, 112.)
új kommentek