kklóóór

ahogy a 70-hez közelítek,
üdvözlőlapokat, leveleket, ajándékokat
kapok ismeretlenektől.
gratulálok,
írják,
gratulálnak.

de tudom, azt gondolják,
ahogy éltem,
meg kellett volna már döglenem
félidőben.

teletömtem magam mindenféle
szarral, felelőtlen
voltam,
tojva arra,
hogy megőrülhetek.
mégis itt vagyok,
az írógép fölé görnyedve
ebben a füsttel teli szobában,
és balra a nagy kék
szemetesvödör
dugig üres
sörösdobozokkal.

az orvosoknak nincsenek válaszaik,
és az istenek
némák.

gratulálok, halál,
a türelmedhez.
pedig besegítettem, ahogy csak
tudtam.

most itt van ez a vers,
aztán kimegyek a balkonra,
milyen szép az éj.

rövidnadrágot és zoknit húzok,
megvakargatom jó öreg
hasam,
kinézek,
kikémlelem,
ahogy a sötét sötétséggel randevúzik.

milyen őrült egy játszma
volt ez.
 

antal balázs és zemlényi attila után

a vére kell, a vére kell,
a vére kell, a vére kell.

(2006–2007)
 

чёрное небо и чёрное море,
чёрные деревья и чёрный дом,
чёрный животный, чёрный человек,
чёрная радость, чёрная печаль,
чёрный металл и чёрный камень и
чёрная земля и чёрные деревья,
чёрный муж и чёрная супруга —

хуй мой выходец из этого выхода.
 

málik roland még a ruzsinban
című versének átirata

még másfél éves sem vagyok,
ez csak utóbb, a zárójelentésemből derül majd ki,
ebben a korban egy altatómaszk — alatta feleszmélve —
jelenthet némi támpontot.

a műtő gyáván zord színei között
kibírni azt a maszkot.
babrálnak, dúskálnak bennem
egész este.

a neonfény fagyos
és fagyos az arc is.

büdös maszk, hová viszel engem?

tudom, hogy teljesen egyedül vagyok,
mint majd vagy huszonhét év múlva egyszer.
de honnan a csend, a tökéletes üresség,
hogy kerülök én ide?
felelőtlen altatóorvosom,
milyen kicsi élet fölé hajolsz?
(nagyon félek tőled.)

kinn az erőszakos eső —
figyelj hát, kisfiú,
egész életedben emlékszel majd.
valahol a kertünk,
és két alak — mami és papi —
hazatér egy vörös esernyő alatt.

(2006–2007)
 

[…] még hogy nem az eredmény, hanem a részvétel számít!