kklóóór

Kezdj bele valami régibe, fontosak, állítólag, a dátumok, még ha egy kertész törpe vezeti is a naptárat már, „minden elmaradt, te rohadt geci”, hallom, talán gyűlölni kellene, mondják, hej, a kurva anyját, nincs itt más, csak a kierőszakolni, könyörögni, zsarolni, de vak…

őszinte reflektálatlanság, ezt kapom, ha „az én harcom a hátraarc”; a küszöbön állok, mint egy tévedésre mindig kész háború, és legyen majd préda a kikapós példa, mögöttem lakás, macskák, dől minden, előttem lépcsőház, elnézem, ahogy összeomlik minden, kicsit Bilbo…

Tegnapelőtt belerúgtál egy kutyába a járdán, útban volt, bár pár lépéssel ki is kerülhetted volna — — — Ötödikes vagy hatodikos voltam általánosban, megyei matematikaverseny, minden feladatot megoldottam, csak egy akart kifogni rajtam, de hát akkor sem tanultuk otthon még a…

A kezdőkörnél feláll a két pompás csapat, hazai és vendég, egymásra mered a két azonos erejű akarat, örömtől a gyászig, elhibázott alfától a megvetett omegáig. Ha felnézünk, mégis látni ezt-azt még — marad kérdés, megéri-e a szemlélést, hogy talán mégis folytatható…

Elmondanám, ha tudnám, bár akkor is unnád, hogy ezek a furcsa nyáreleji éjszakák terhüket rám még durvábban pakolják, szívszorító némaságuk hogyan döf egyre csak át meg át, lázas üvöltésük darabokra vág; boldogok, akik nem tudják, hogy a szorongás nagy úr, és semmiből…

nincs társaság, csak a saját, gondoló agyam, nincs meleg, mit őrizni kellene, voltaképp a nullával való osztást is, nagy szamár, megoldottam, sőt konkrétan semmi nincs; nincs gáz.    (Zene: Csató József)