kklóóór

Lesz egyszer egy nagy levegő, amit megszeretsz, majd el is kívánsz valakitől, ha egy férfi, akkor egy nő, nincs „bűnös”, csak örökös vágy, szüntelen körötted forog, nincs „éden”, de sem „kelet”, fordulj ki, kis barátom, fordulj be, ahogy a nóta mondja, de sajnálnod…

Lesz egyszer egy fénykép, ami talán már most is volt, bámulom így, mint fehér rózsát az ülések között — véletlen sem láthat ott használt kotont a teleobjektívjére támaszkodó, amúgy már bakancslistát író külső megfigyelő, tisztán hallottam, ahogy azt üvöltötte,…

„Az Avas egy hegy, az Avasi Keserű egy ital” — ahogy azt Ficsku Páltól (is) tudjuk; s hogy megmásszuk a hegyet, hogy érezzük az Avasi ízét, nem kevés (nem) mellékes dolgot kell végeznünk, óhatatlanul balgaságokba bocsátkozva, elkerülhetetlenül belesétálva bizonyos…

A „majd egyszer” az soha (majdnem úgy, ahogy a végtelen is nulla) — dadogja a kísérleti filozófus, aki már nem kíváncsiskodik, nyelvi önmegtartóztatás, de sem kérdez, verbális anorexia, választ végképp nem vár, kis bolond; beindul a dezinformációs protokoll már idő előtt,…

Lesz az ember, aki ott se volt, ki megy ma divatba, móka, kacagás mindegyre, az énelbeszélő majd’ kibújik a bőréből, de nem szól, hallgat, elismeri, a mellébeszélés, a terelés, a hárítás és a projekció nem is hazugság, isten őrei lassan malmoznak; a másiknak meg feltett…