Elmondanám, ha tudnám, bár akkor is unnád, hogy ezek a furcsa nyáreleji éjszakák terhüket rám még durvábban pakolják, szívszorító némaságuk hogyan döf egyre csak át meg át, lázas üvöltésük darabokra vág; boldogok, akik nem tudják, hogy a szorongás nagy úr, és semmiből sem tanul, van gyufája szemberöhögni bárki képében, legyen az akár egy szerettem, ki csak élni akar, meglenni világában, gondja sincs rám, mert miért legyen, ha itt az öreg haver, magához hívja aztán még migrén cimborát is, mondom, arcomba röhög vicsorogva folyton az összes arc, s hogy igazán szép legyen, kiderül ám hamar, hogy ezt is csak én akarom, ezt is csak én vezénylem, kirojtosodott drótsodrony az idegrendszerem, tudatalattim huncutkodik velem, ennyi és ez — milyen szép.
Annyi és az
2013.06.20. 11:28 klór
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kkloor.blog.hu/api/trackback/id/5370398
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal
új kommentek