kklóóór

A második korsó közepén erős felhangok, mintha majdnem véletlen, igazad van, maradjunk a gyenge hazugságok elkerülőmezőjében, kellene egy műsort csinálni ivóversenyből is, nem csak evősből, mint ama tévéműsorban, ne is mondd, tudom, hogy szerinted dobogós lennék, de hát az én szívem sem habostorta, és ha nem veszed észre, akkor is él, mocorog, dobban, bár most nem csattog, aztán majd úgy beszél, tőled tanult, hogy nem mond semmit, értsünk ebből, ez szép, köszönöm, kérem, befogom az orrom, ha szarban vagyunk, portérkép, mostan éhes disznókkal álmodom, ennyi az én kis titkom, mindig dühös vagyok, na meg hivatalból buta, hajnalban szóváltásba keveredem, „Kérem, őrizze meg a hidegvérét, és írjon” — mondják, „Alighanem épp most hagytam abba” — válaszolom azonnal, „Valakit viszek magammal” — replikázik a rézfaszú bagoly, projektálj csak, most már majdnem jól esik.