Alighanem kihívtam magam ellen a sorsot, pedig tudjuk, a pontos fogalmazásnak komoly előnyei vannak. Mondhatjuk: sosem lehet nagy, aki félreismeri önmagát, aki kéklő párát von szeme elé. Egy mégoly kis gondolat is mennyire kitölthet egy életet — és egy rossz mondat csírája lehet egy jónak. Mégis nyilvánvalónak tűnik fel számomra: van valami korlátoltság az idealizmusomban. Nincs más, szembenézek a zenével és a végén kifizetem a muzsikust.
Ahogy nem tudok verset írni jó ideje, prózát is csak ennyire, s nem tovább. Ennek is megvannak a szigorúan szabott határai, melyeket éppoly kevéssé vagyok képes átlépni, amint verset írni is impotens lettem. Eszköztáram így van felszerelve, és csak ez az eszköztár áll rendelkezésemre. Mintha valaki eldöntötte volna, hogy ebben a játékban a tökéletességnek csak ezt a fokát érhetem el, és ezen túl semmit. Aki valamilyen valóban jelentős munkát végez, az, meglehet, a lelkében képet alkot magának munkája folytatásáról és következményeiről — álmodozik. De mégiscsak különös volna, ha mindaz valóban az elképzelései szerint alakulna. Hogy még a saját álmainkban se higgyünk — ez persze ma könnyen megy.
Mivel semmi más dolgom nincs, beengedem a nosztalgiát. Igen, azt az eszelőset.
új kommentek