kklóóór

[1a] [É]s akkor (végre [?]) ott ültem a pultnál. [T]alán úgy
tűnhet föl, a tűz közelében, de ez, nyilván, csak megszo-
rításokkal érvényes: messze nem tűzközel, távolról sem
szomszédság. [K]ikértem a második (a pultnál az, előtte egy
asztalnál volt még kettő) korsót, és tollat, papírt (extrák a
pult alól) — mindvégig tudtam: itt a vége, tehát itt kez-
dődik. [É]s végre nem az, hogy „nézett a fenyegető, üres,
fehér lapra, a rá váró rákosszentmihályi télre”, nem
is az, hogy „nem azé, aki fut”, pláne nem a „micsoda
ősz, ki fogja végigélni” (verzió: „erre a télre, asszem,
[2a] rámegyek”), csak a belátás, az érkezés–indulás tábláé:
ennyi és ez; így és kész. ([K]itérő: csinos lányok, irigy-
lésre méltó, ilyen vagy olyan kapcsolatok, fiatalság,
öregség, „melltartótlanság-párt”, kedves emberek, félek tő-
letek, stb.; stb.)
[M]iből építsünk föl bármit — ez lett volna az „adek-
vát” kérdés, ami érvénytelennek bizonyult (itt a pult
mögötti lámpát a végtelenül kedves [és szimpatikusan
duci] pultoslány megemelte, hogy jobban lássam, mit írok),
de mit építenél, úr, aki ír? [M]i is van?
[3a] ([M]intha tudta volna, hogy az itt, a [J]elenben játszódó szto-
riba, melynek épp most [épp most!] van a leadási ha-
tárideje, bele akartam írni, valahogy helyet találva neki
a [D]ekameron 4/9 felújításában — — —)
<[A]z előző, három gondolatjellel végződő mondattal sajnos (?) el-
engedtem a szigorú próza szorítását, innentől elvben/állí-
tólag bármi jöhet. [N]a ennyit a fegyelem(elvárás)ról
— [D]. [M]., üdvözöllek [és ez ostoba kiszólás, tör-
lendő///]>
[L]eteszem/visszaadom a tollat, befejezem, elég, felesleges, sok.
[4a] ([I]de rajzolni akartam, nem merek. [E]lmúlt éjfél —
ma beláttam/elismertem, hogy nem a homoszexuális vonzalma-
immal [ezek egyébként is gyérek], és nem is a majdnem min-
den nő felé irányuló ösztönös érdeklődéssel [ezek meg végképp nem
„termékenyek”] kell elszámolnom, ha el kell számolnom, hanem az-
zal, hogy mindig van valaki, aki nyomaszt. [E]nnek részleteit nem
fedtem fel [C]sabának — azt hiszem, jobb is. [F]urcsa szé-
gyenkezés valami miatt, amihez tényleg annyi közöm van mind-
össze, hogy elszenved[t]em — bocsásson meg érte [mindenki]
— ez itt a nevetés helye; utolsó cetli, álomleírás
következik: — )
[5a] [M]iskolcon szórakozom/iszom barátaimmal ([G]yurival?) —
fix időpont, amikor „haza” kell mennem — [O]ngára. ([M]iért?) [H]at
húsz, de késő éjjel a [B]úza téren (mint a 22:50-esnél,
az utolsó busznál), majdnem lekésem, leintem, megáll, csuk-
lós (az hogy?), a feliratát (félelmemben?) rosszul olvasom, de mégis [O]ngára
megy, jegyet nem kapok, hátrafelé megyek, ott van [M]ama (mit
keres itt?), [S]opotnikék (mit keresnek itt?), a csukló utáni üléspáron, babakocsik-
tól körülvéve — bevág, előtte már egy közeli kimérésben
beszélgettünk, ahol a pulttól távolodva egy asztalnál
[Z]s.-t véltem látni hátulról a pasijával — de mire
szemből láttam, nem ő volt és nem a pasija; imádom az
agyam: amit látni sem akarok, álmomban sem engedi látni.