kklóóór

sok van, de a legbosszantóbb a hangot hallani,
a kéretlent, neked érdes, ami még mindig enyém.
beléd karcolnak, nem szavakkal, mikkel teremtesz,
csak pusztításban közös az eszköz, gyáva fegyver.

néma sikoly, elnézed, a közhely így nevezi, nem érint,
azok a szemek nem tanulnak meg látni, nem engeded,
ha már megvakultál, másnak sem; hold egy szál se,
és nehéz sosem volt, csak kapar a fém felszabadítóan.

és nem is, hogy élve eltemettél, később megöltél élve,
de hogy végigjátszható mindez újra meg újra büntetlen,
mert sosem nézel szembe azzal, mit tettél, majd ismét mit.

patkányok nőnek herén, petefészken, a méhkirálynő röhög,
süt rád a nap, a szolgák szolgálnak, ennyi ez, szerethető.
mégis, ha megszólalok, idegesít, csak a fájdalom évelő.