ez az egész illően, de olcsón öltözött
ember nem egyéb, mint az emberi sze-
génység és tehetetlenség sablonképze-
te. amit én mondtam és amit ő mondott,
mindaz, amit én tettem és ami énben-
nem végbement, és amit ő tett, színlelt
tenni, amit én színleltem és ami őben-
ne végbement, az mind ez a sablon volt,
az emberi létezés tökéletlenségének, sze-
génységének, esendőségének, kisebbren-
dűségének, halálos fáradtságának ez a
sablonképzete, és egy pillanat alatt olyan
benyomásom volt, hogy egy beteg ember
lépett be a házamba, hogy egy beteg em-
berrel van dolgom, egy segítségre szoru-
lóval. az az ember egyáltalán nem tudta,
hogy mit akar, s ezt én a leghatásosabb
módon tettem nyilvánvalóvá előtte. azt
mondtam, hogy beteges, amit tesz, esz-
telen, ha nem értelmetlen. felémjövete-
lével bebizonyította ezt az állítást, egy-
szerre leverő agyellazulást éreztem, azt
a növekvő érzést, hogy el vagyok vesz-
ve, nyilvánvalóan, leegyszerűsítve azt
mondhatnám, hogy ő jön, az eszem meg
megy. (a nagyteremben éppen egy rakás
iskolást étkeztettek, forró levest adtak
nekik, és arra voltak intve, hogy ne han-
goskodjanak. milyen borzalmas emberek
lesznek majd ezekből a gyanútlan terem-
tésekből, gondoltam, amikor kimentünk.)
(2007)
új kommentek