kklóóór

Van, aki szerint hiú vagyok hozzá. Mások szerint viszont pusztán gyáva, azaz konkrétan dadogok ugyan róla, miközben egyszerűen csak seggarc hangember vagyok. Akad olyan is, aki szerint mégiscsak a felelősségtudat tart vissza tőle, és ez nagyon rendben is van így. Megint más…

Ha valaki azt hiszi, hogy éppen valamiről valahogyan vélekedik (vagy akár azt, hogy él), akkor azt hihetem, ebben akár tévedhet is, de nem feltétlenül képes rá. Ugyanígy tévedhet, még ha ez valószínűtlen is, ha azt mondja, hogy most az asztalnál ül és ír.  

<!-- kiéleződik a konkurenciaharc, egész hálózatok épülnek díjazás nélküli vagy jobb esetben erősen alulfizetett, ám minőségi teljesítményekre, és mindennek hatása még csak feltűnő zavarokat sem okoz a rendszerben -->  

volt nekem egy nevem, elfelejtettem. szorongtam sokat, bemerevedtem. szedtem rá gyógyszert, cipralexet, megfosatott rendesen az antidepresszáns, potenciámat szétverte a hali-gali-tettestárs, úgyhogy hónapokig fel sem állt a póniló, tóth kriszta azt mondaná: „csak porhó”.…

Lassú, vízben oldódó álom, gyalog vagyok, nem tudok sáncolni, de látni jó — nemegyszer élünk.  

Volt gyufája azt mondani, hogy „a valósággal óvatosan kell bánni”, visszalapoztam: „a sarokra jártam rémes törkölyökre?” Szépen érnek a tévképzetek, „á vagyok, irdatlan, néma á”, meg sem történtem, mindössze berúgtam a szorongástól,…

„Megy az idő, az élet egy nagy folyó, mondják az emberek stb. Ebből én mit sem veszek észre, az idő megállt, s én vele együtt. Minden terv, melyet készítek, egyenesen visszarepül hozzám, ha köpni akarok, saját arcomba köpök. [...] Olyan vagyok, mint a lüneburgi disznó.…