kklóóór

A vers nem valóság, miként az álom sem — undorra méltó, aki mást állít.
 

A kissé sötét tónusú, a beltéri viszonyokhoz képest rosszul fénymegadott képen három személy látszik, egy nő és két férfi ül egy elkerített kocsmaasztal mellett, balra az egyik férfi átkarolja, magához húzza a nőt, a másik férfi velük szemben. Mögöttük piszkossárga fal mocskos, ragasztófoltos, törött foglalatú konnektorral; az asztal és a padok szalonbarnára mázolva. Mindhárman belenéznek az objektívbe, a vakuvillanástól mindegyikük szemében vörös lidércfény. A nő szép. Mosolyog (mosolya is szép, sőt kihívó, már-már kacér), fehér, ujjatlan trikója — bár az asztalra támasztott, fedetlen karja kissé elé lóg — meglehetősen sejteti nagy és formás melleit. Vállán az egyik férfi keze, nem mosolyog, nem dohányzik (ezt megteszi helyette a másik), háta görbe, haja összevissza, nyitott inge alatt kiveheteten mintázatú póló. Mellettük, a földön a boksz oldalához támasztva hátizsákok, az asztalon cigarettásdobozok, a hamutartó mintha kezdene megtelni, féldecis poharak, három tele, üres legalább hat, üdítőitalos palackok. A másik férfi cigarettát tartó jobb keze az asztalon nyugszik, sapkában, könnyű kabátban, egyenes derékkal ül a jobb oldalon, arcán különös félmosoly, mint aki csak illendőségből, jólneveltségből viselkedik. Cipőik sárosak.

Mit magyaráz ez a kép és kinek? Mond valamit egyáltalán? Mi lenne az, amit e képből „tudnunk” kellene, vagy legalább „megérezni”? Kik ezek az emberek, hol vannak, miért vannak ott? Fontos-e, hogy mit isznak? Honnan jöttek és hová mennek? Milyen lehet a klíma, ha van, aki fedetlen karokkal, s van, aki kiskabátban ül ott? Mit jelent a két férfi ráncolódó homloka, és mit a nő felszabadult mosolya? Ki készítette a képet, kire néznek az objektív üveglencséjén keresztül? Létezik ez a fotó egyáltalán?

Nyilván az együttlét az, amit érteni kellene ebből a jelenetből, mely ezen a minden bizonnyal valamilyen formában létező fényképen látszik, melyet egy lehetséges számítógép valamelyik elfelejtésre méltó vagy pusztán figyelmetlenségből mélyre rejtett mappájában lelhetünk föl IM000946.JPG fájlnév alatt, s mely fotó az EXIF-info szerint egy Hewlett-Packard PhotoSmart 320 típusú digitális fényképezőgéppel készült 72 dpi felbontásban, 1/30.0 szekundumos expozícióval, fekvő direkcióban, 1632×1232 pixel méretben, a sztenderd RGB színmodellt alkalmazva, vaku használatával (Flash: Fired), 2002. április 26-án, 18 óra 47 perc 47 másodperckor. S míg semmilyen támpontot nem kapunk, mi is történt e pénteken, szelíden, szinte bocsánatkérően megjelenik egy felirat: 2005. augusztus.
 

Keserű vagy savanyú a szőlő, nem is tudom, a tej sem a régi, a pultoslány gyűlöl, volt szerelmed fel sem ismer, a piaci kofa bizalmatlanul méreget, barátod elpártol, a hajléktalan leköp, italod megcsal, s érzed, mindennél pontosabban érzed: az élet szép; szép az élet.
 

„Ne írjak verset. Vagy írjak nemverset” — ezek¹ ekvivalensek? A nemvers ez alkalommal nem prózát jelent (és² nem is nemprózát). A³ nemvers itt: extraliteraturam (ha⁴ el nem baltáztam a⁵ deklinációt).
 
 
 

¹ A fehér legyen fehér, a többi mindegy is.
² Ne folytasd, ne beszélj, ne nézz.
³ Lesz hosszabb történet is; „mondjon bárki bármit”.
⁴ Tegyük hozzá: mindenki érkezik.
⁵ Tiszta lap: lófasz.
 
 

Ha pedig, mert elmúltak felőlem, rohannak másfelé, idegenekkel tegeződnek filléres menedékeim, eljött az ideje arra vágyni csak, hogy végre lehessen bármit arc nélkül csinálni, egész kis vagyont a másik poklába fektetni, vagy egyszerűen csak üresen hagyni, vörösre festett hajjal, mellette, a nekem fenntartott széket, mert néha megárt a matematika is, akkor már nem számítok és nem silabizálok, mindössze fogadok az érkezési oldalon, engedek az indulásin, a tükörben az arc nem mozdul, én is csak állok, mást nem tehetünk, de tudom, amit tudok, és bár ne tudnám.