kklóóór

Arra ügyelj, hogy soha ne derüljön ki, kinek játszol, ne válaszolj, ha megkérdezik, kinek adod magad, beszélj csak fesztelenül és magabiztosan mellé, még csak sejteni se lehessen, kié a játéktér, melyet belakni próbálsz, stratégiád, mellyel e harcteret tetszetős szerénykedéssel kéretve, megejtően mórikálva magad leigázod, legyen megtámadhatatlan, ne mutatkozzon meg soha, kinek skálázol és áriázol lelkesen és hálásan, ki az ámulatba ejtendő célszemély; sose legyen fals a játék, mesterkélt az alakítás, unalmas a dal semmilyen perspektívából, legyen produkciód hibátlan.
 

Ne gondolkozz a gyűlöleten, csak tedd; okát keresned felesleges időtöltés, ha már megvan, él és aktív is, hasztalan az eredetvizsgálat, és a legnagyobb hiba lenne belegondolva esetleg revideálnod álláspontod — hiszen gyűlöleted a leghűségesebb kísérőd, éned árnyéka, hát taroljon le az undor, gyűlölj masszívan, üss és vess be mindent; nincs alku, legyen boldogtalan nyomorult, lehetetlenítsd el egészen azt, akire támaszkodik gyűlöleted, facsard ki és daráld le; éld fel.
 

Színigaz hamu mindenütt, hajnali ébredésben lassan oldódó szorongás, a lapszélig kihúzott érzésekre feszített nihilátor, jó, ami jó, de nem itt van, nem ebben az eltévedt derengésben, nem abban a tétova fülzúgásban, nem a másnak indult csendjében, alszik még a parkolóőr, szintúgy az önkéntes véradó, tágra nyílt álomba fog beleveszni a szólni gyáva, széttépett bőr a körömágyon, nem gyógyuló seb a nyálkahártya.
(Teszel egy kört érte, az érdemtelen, holdig fröccsenő sárért.)