kklóóór

Katatónia, mondja az artista; Kutyafej Királyság helytartója nem dől be a provokációnak, „békesség van mindenütt” — hallja most a tapasztaltakat, s örül, „nem kell harcot vívni”, ez legalább megmarad saját privilégiumának, az önmagával folytatott, szüntelen és kíméletlen, végetérhetetlenségében is eleve eldöntött kimenetelű harc, ami maga a háború (és háború: az háború az háború az háború), melynek hadviselő feleit magától értetődően és természetesen a lehető legjobban ismeri, s bár minden pillanatban egyértelmű, hogy csakis veszíthet, mégis küzd és harcol és csatába száll, a hadakozás immár praxis és napi rutin, életkötelezettség, létállapot, létfeltétel, oxigén, cukor, víz.
 

Aki megfulladt, annak
ez a lap mintha
egy tengerbe dobott
palackban volna.

És
mint az ég, útra kel,
hogy földet lásson, esetleg
felé lebeghet
a föld visszhangja,
az eső emlékével,
a vízre hulló eső
zajával telten.

És
meg fogja tanulni,
a hegyek tetejéről most
leszálló hullám
dacára, hogy negyven nap
és negyven éj
egyetlen galambot sem hozott
vissza hozzánk.
 

Nem vagyok egy Iggy Pop, s bár egy ideje úgy érzem, mintha a rokonom lenne, mégis elfog valami zavar mindig, amikor azt gondolom, a legtisztább dolog az lenne, ha rendszeresen meztelen felsőtesttel olvasnék fel.
 

mint ügyeletes isten, kalapban, nyakkendőben,
gumicsizma, fehér köpeny, fehér nadrág, fehér zokni,
könyékig vagy hónaljig húzott kesztyű, katéter;
operatív mágia, nem szóval, de tettel — mert látni jó.
és látja, ahogy jönnek hosszú sorban felfelé a hegyen
a sertések és marhák, keze munkáját dicséri mind,
jönnek hálás tekintettel, boldogan, köszönteni és hódolni —
rég belátták már, hogy „fasz az élet, de legalább jó rövid”,
elfeledték kínjuk a késsel, a fejőgéppel,
és megbocsátó pillantásokkal közelítenek
a szomorú ártányok is, kiket rutinosan csapott ki —
egy se szól, se röffenés, se bőgés, de érzik,
hogy mindvégig botorkáltak csupán a porban, szarban;
és tudja atyjuk (csak egyszer gondolja majd legalább egy fiam:
„néha lennék inszeminátor borsodban”)
— kit most istenné tettek a vágyban és az elmúlásban —,
mondja is: mindvégig, az átható, dohos trágyaszagban
mégiscsak egy nagy, ismeretlen úrnak vendége voltam.