kklóóór

mint ügyeletes isten, kalapban, nyakkendőben,
gumicsizma, fehér köpeny, fehér nadrág, fehér zokni,
könyékig vagy hónaljig húzott kesztyű, katéter;
operatív mágia, nem szóval, de tettel — mert látni jó.
és látja, ahogy jönnek hosszú sorban felfelé a hegyen
a sertések és marhák, keze munkáját dicséri mind,
jönnek hálás tekintettel, boldogan, köszönteni és hódolni —
rég belátták már, hogy „fasz az élet, de legalább jó rövid”,
elfeledték kínjuk a késsel, a fejőgéppel,
és megbocsátó pillantásokkal közelítenek
a szomorú ártányok is, kiket rutinosan csapott ki —
egy se szól, se röffenés, se bőgés, de érzik,
hogy mindvégig botorkáltak csupán a porban, szarban;
és tudja atyjuk (csak egyszer gondolja majd legalább egy fiam:
„néha lennék inszeminátor borsodban”)
— kit most istenné tettek a vágyban és az elmúlásban —,
mondja is: mindvégig, az átható, dohos trágyaszagban
mégiscsak egy nagy, ismeretlen úrnak vendége voltam.