kklóóór

 
 
 
— Csárli, mi ez a kereszt a homlokodon?
— Hát ha jön az ördög, tudja, hogy ide kell vernie a faszát.
 

[…] és hogy akkor most konkrétan csak tengek-lengek az időben, közhelyes fordulattal elégítem ki szentimentalizmus- és kesergésigényemet, mint aki azt sem tudja, hol van, sőt olykor önnönmagára is rácsodálozik, ki ez az ember, ismerni vélem, mégis elég idegennek tűnik föl, de most éppen az az érzésem, másnak is idegennek tetszhetek, s bár épp nem cibál a szél, a nap sem süt, maradok a kimért, hűvös estében (ez maradt állandó hajnal óta), a kimértség átterjedt másra is, úgy érzem, nincs elkápráztatás, se meghökkentés, csak az összehúzódó, elboruló szempár van, és új rablói a nyárnak, mondják, ülni a kőre, hátra se nézni, elvigyorodni: nem könnyű az máma a vén kecskének, nyelni a borra-, húzni a talpalávalót se — ördögöt kapva hátulról, álmodva piros delfinnel, démoni üzlet, bakkhuszi álom a vérrel —, hát törekedjünk beljebb, fentebb, búfeledésbe, töltekezésbe, vad szerelembe, angyali mélybe’ zúgjon a jóság […]
 

Gyakorlatilag szemrebbenés nélkül mondok nemet mostanság (dehogy szemrebbenés nélkül, kurva sokat agyalva, ötször, százszor is átgondolva, az eredménytől szorongva, meg nem elégedve), így nem mentem oda, de ide se, miközben egy korábbi igen miatt most a kecske szólamát írom egy bukolikus áltankölteményben, a jó pásztor rest, de nem vészesen maradékoskodik in peace, és már rég lemondtam a lemondásról (nem vagyok én elnök); a sötét úrvezető magabiztosan hajtja fekete színű autómobilját, nem kamion az, Tibor, csak igaza volt a kunszemű legénynek…
 

Az alázatot felejtsd el, nem engedheted meg magadnak senkivel és semmivel szemben, mert csak megaláz; inkább mosolyogj látszatra készségesen, és szimatold ki a többiekben, nyomj el mindent és mindenkit, maradjon más a földön, te pedig emelkedj el tőlük, semmi keresnivalód köztük, hiszen te — vagy.
 

„Az ördög a részletekben, félmondatokban, szándékokban rejlik. A szándékban erőst felfedezhető némi önös érdek. A félmondatok nem tetszenek. A részletek súlyos egésszé állnak össze. Meg is vagy, kidoblak. A faszom sem akar semmit tőled.” E mondatokat tegnap olvastam, miközben már épp arra gondoltam, le kéne végre pörögni az ördögről, csak hát folyamatosan kapom az utánpótlást ördögügyben — mint aki halkan belelépett. De hát az ördög ott van a készletekben is, a szándékban felfedezhető az önös nemi érdek; félmegoldások nem kellenek, „mindenki menjen a, mert elmehet”. Pompásan keserű nevetés, harsány, mint a tonikvíz, kiváló mankók, kézre eső pótlások, mind ama tételt készítik elő és támogatják, melyet elgondolni is bűn, hiába a jószándékkal kikövezett sárga út, kimondani pedig tilos.