kklóóór

Néha az a dermesztő érzésem van, hogy a kommunikációba minden esetben eleve bele van kódolva a félreértés mint járulékos, ám voltaképp „állandó” elem.

Nehéz ezt megemészteni. Hogy a félreértés is állandó elem az életünkben. Meg a hiba egyáltalán. Mert arra neveltek mindannyiunkat kicsi korunktól, hogy ha odafigyelünk, lehet tökéleteset csinálni. Ideákat programoztak belénk. Ettől dermesztő érzés és elfogadhatatlan, hogy elkerülhetetlenek a hibák.

Kemény Istvánnal készült interjúm
a prae.hu portálon olvasható.
 

„És ne is érjen Afrodité pici ajkaihoz más
étel többé, mindenevő lakomája legyen a
húsom, a vérem, a lelkem; bőrömet vesse kutyáknak.”
 
 

A Zemlényi Attilával közösen írt alkalmi eklógánk a Műút-blogon olvasható; a fentebbi részlettel kapcsolatban pedig lásd még: hommage à guilhelm de cabestanh.
 

„I have nothing to say
and I am saying it
and that is poetry
as I needed it.”
(John Cage)
 

(Négy képeslap, két irány #2;
papír, letraset, 1995; 100×150 mm)
 

„Néhány percig növekvő kétségbeeséssel és dühvel rohant a vesztébe, és nem is gondolt közben másra, csak arra, hogy növekvő kétségbeeséssel és dühvel rohanok a vesztembe.”
(Terézia Mora)

„Az elme teremthet poklot vagy mennyországot akár, megteheti, az ő dolga, de nem teremthet ellentmondást, az kizárt, az ellentmondások termelésére ott a valóság.”
(Garaczi László)

„Ha tudod, hogy itt egy kéz van, minden egyebet elismerünk neked.”
(Ludwig Wittgenstein)