kklóóór

A végeredmény nagyon nem az lett, mint amit megírtam, amit próbáltunk november elejétől: alaposan kiherélték az egészet. Erről két interjúban is beszéltem:
„Mégiscsak jobb tökösnek lenni”, Mihók Nóra Zsófia interjúja az Apokrif Online-on (2012. február 17.)
Nem az, amit próbáltunk, Balassa Eszter interjúja a prae.hu portálon (2012. március 3.)
 

Helyzeteket leírni lehet, nem pedig megnevezni (a nevek pontokhoz, a kijelentések nyilakhoz hasonlók): a korábbiak felejtésére való utasítás a névvesztést jelzi előre, mely a sorsvállalás magatartáskényszerében következhet be. (A név behelyettesíthető a[z adott esetben] módosuló feladattal, funkcióval, státussal. A tárgyakat csak megnevezhetjük. Csak róluk mondhatuk valamit, kimondani nem tudjuk őket. Egy kijelentés csak azt mondhatja meg, milyen egy dolog, azt nem, hogy mi.) A beszélőkre különböző szövegmaszkok kerülnek — az elnevezés esetlegessége megszünteti az identifikáció automatizmusát. A név a tárgyat képviseli a kijelentésekben, a névvesztés pedig nem csak a személyiség egyediségére kérdez rá ismét (a nevet semmilyen definícióval nem lehet tovább elemezni). Semmiféle összetétel nem tartozik lényegileg a névhez. Jó lenne számszerűsíteni a névvesztés folyamatát is, valamint megoldani, hogy az erózió lassabb legyen.
 

Ha az arcát lekaparja, a maszk alatt is ugyanaz várja majd — és persze van egy csomó dolog, amiről beszélni nem bír; beleragad a szó, mint cirip a tücsökbe, elfojt, kussol, nyel, és csak gyűlik közben odabent az idegen, mérgező anyag.

Mosolyt fogad, ha fogad; rendszerint hálás érte. Grimaszt mindig észrevesz; nem tud rá érvényesen reagálni. Meghívást elfogad, de inkább viszonoz előre; vagy el sem fogad. Vodkát iszik, így ismerik: a vodkás fiú. Csak igazi hidegben húzza össze kabátját, már ha. Olykor orosz férfinak érzi magát, máskor férfinak sem. Szívesen hallgat; bár néha másokat nem szívesen. Sokszor csak aludni akar; időnként meg nem is bír. Iszik, dohányzik; nem várja, hogy ezt megtegye helyette a másik.

Ő a halottnak a csók, ő a napszemüveg a túlretusált fotón látható nénikéden, ő a kínos, keserű böffentés az első korty sör után. Ő a kutyád tüzelése, macskád kangörcse, az eltévedt fing a lépcsőházban, az odavetett vágy az elmúlásra, a róka vére után, a homlokod átfogó érdes kézpár, mely nyakadig azért nem ér el. Semmi köze a legrosszabb rémálmodhoz.
 

Nem szeretek történeteket kitalálni. (Pedig álnevekben állítólag jó vagyok.) Megélni sem szeretem őket. Mégis ott voltam, amikor valaki azt mondta, hogy „szakamai kurrantó”, más meg azt, hogy „legyen viszkózus a picsa”. Pláne ott voltam, amikor a harmadik így szólt: „írószerű”. Nincsenek adekvát válaszaim.