kklóóór

— Mintha elfogyott volna az italom.
— Mintha a lényeged hagyott volna el.
— Nem. Igen. Nem.
— Csak zongorázni, drágám, ha dől az ég!
— Ez esetben akár magázódhatnánk is.
 

— A gecivel meg nincs bajom, de ezt tudod…
— Gyakorlatilag biztosítva vagy.
— Kurvára…
— A rövid élet titka!
 

— Utólag meg könnyen vagyunk okosak…
— Mert megzavarodtam? De már tudom, mit akarok, hiába történt, ami történt.
— Könnyebb is lett megértenem…
— Hogy valójában így is érdekes volt?
— Olybá tűnik föl, jó pár helyről, de sőt egynémely életből is ki vagyok tiltva.
— Min csodálkozol?
— Talán a részleteken.
— Igen, megtettem. Hiszen ismersz… A beszélgetés és a dugás nálam együtt jár.
 

— Előre tudom, mi jön.
— Miért, mit jelent az, hogy „megzavarodtam”?
— Nehéz is lett volna elvétenem.
 

— Miért nem váltál még el? Miért vagy itt vele?
— Majd holnap keresek egy alvótársat. Aki nem akar megdugni. Meg én sem őt.
— Érdekes lesz.
 

— Mondjuk fogom magam, és átmegyek a szomszédba, vagy akár másutt ölelek mást.
— E lehetőségtől elszörnyedve ellenkezni se merek.
— De az „előbb” nekem a „soha” maga. Miként a „majd” is.
— Ilyen derűsen omlanak össze ezek a szép napjaink?
— Önmagad utasa, te felejtőgép!
— Azt álmodtam, a császári futár jelentette: barbárok nincsenek.
— És a térképeket is átkeresztelték?
— Inkább tegyék ki a császárt a napra.
 

— Az ember természetesen megnézi az elődeit.
— És az utódait?
— Azokat is.
— Mindenképp beteges.
— Igen.