kklóóór

— Én szeretem az életet.
— Ettől kellene most hasra esni?
— Csoda, hogy tárgyal veled valaki.
 

— Én szeretem a jó öreg halált… Ezért most kuss van.
— Csoda, hogy tárgyal veled valaki.
— Szép, érzékeny, posztmodern akrobatika.
 

— Lehetsz mérges, mint egy veszett kutya, amiatt, ahogyan a dolgok alakultak.
— Rengeteg minden történik körülöttünk, csak nem tudunk róluk.
— Szitkozódhatsz, átkozhatod a sorsot…
— Néha úgy érzem, rengeteg mindent láttam már, csak épp semmit sem tudok felidézni… mintha egy egész élet lenne mögöttem, amelyre sehogy sem emlékszem.
— …de amikor a végére érsz, tudnod kell ezeket elfelejteni.
— Legyen véletlen vagy eltervezett, semmit sem tehetünk ellene.
— Sok dolog van, amire olykor bizony nem emlékszünk.
 

— Mondd csak, az rendben van, hogy az adrenalinfüggőségedet úgy elégíted ki, hogy veszekedést provokálsz velem?
— De ha valakire nem számíthatsz, ha folyton mindent elront, akkor egy idő után egyszerűen el kell küldened őt a picsába… Vagy valami sokkal csúnyább helyre.
— Friss, meleg a kedvesség.
— És csak hazudj, sajnáltasd magad, verd a faszod, és gyűlöljön meg mindenki!
— Nem is vártam máskülönben.
— Mondom, hogy autista vagy.
 

— Nem is vagy belém szerelmes. Te csak a szerelem eszményébe vagy nagyon szerelmes.
— Ha így nézzük a dolgot, akkor tényleg nem érdemes máshogy nézni…
— Hát lekapcsoltál.
— Nyilvánvaló, hogy autista vagyok.
 

— Ne beszélj, mert nem téged nézlek!
— Akkor ne mosolyogj, miközben bandzsítasz!
— Pedig józan vagyok…
— …még…
— Nem.