kklóóór

[1a] [É]s akkor (végre [?]) ott ültem a pultnál. [T]alán úgy
tűnhet föl, a tűz közelében, de ez, nyilván, csak megszo-
rításokkal érvényes: messze nem tűzközel, távolról sem
szomszédság. [K]ikértem a második (a pultnál az, előtte egy
asztalnál volt még kettő) korsót, és tollat, papírt (extrák a
pult alól) — mindvégig tudtam: itt a vége, tehát itt kez-
dődik. [É]s végre nem az, hogy „nézett a fenyegető, üres,
fehér lapra, a rá váró rákosszentmihályi télre”, nem
is az, hogy „nem azé, aki fut”, pláne nem a „micsoda
ősz, ki fogja végigélni” (verzió: „erre a télre, asszem,
[2a] rámegyek”), csak a belátás, az érkezés–indulás tábláé:
ennyi és ez; így és kész. ([K]itérő: csinos lányok, irigy-
lésre méltó, ilyen vagy olyan kapcsolatok, fiatalság,
öregség, „melltartótlanság-párt”, kedves emberek, félek tő-
letek, stb.; stb.)
[M]iből építsünk föl bármit — ez lett volna az „adek-
vát” kérdés, ami érvénytelennek bizonyult (itt a pult
mögötti lámpát a végtelenül kedves [és szimpatikusan
duci] pultoslány megemelte, hogy jobban lássam, mit írok),
de mit építenél, úr, aki ír? [M]i is van?
[3a] ([M]intha tudta volna, hogy az itt, a [J]elenben játszódó szto-
riba, melynek épp most [épp most!] van a leadási ha-
tárideje, bele akartam írni, valahogy helyet találva neki
a [D]ekameron 4/9 felújításában — — —)
<[A]z előző, három gondolatjellel végződő mondattal sajnos (?) el-
engedtem a szigorú próza szorítását, innentől elvben/állí-
tólag bármi jöhet. [N]a ennyit a fegyelem(elvárás)ról
— [D]. [M]., üdvözöllek [és ez ostoba kiszólás, tör-
lendő///]>
[L]eteszem/visszaadom a tollat, befejezem, elég, felesleges, sok.
[4a] ([I]de rajzolni akartam, nem merek. [E]lmúlt éjfél —
ma beláttam/elismertem, hogy nem a homoszexuális vonzalma-
immal [ezek egyébként is gyérek], és nem is a majdnem min-
den nő felé irányuló ösztönös érdeklődéssel [ezek meg végképp nem
„termékenyek”] kell elszámolnom, ha el kell számolnom, hanem az-
zal, hogy mindig van valaki, aki nyomaszt. [E]nnek részleteit nem
fedtem fel [C]sabának — azt hiszem, jobb is. [F]urcsa szé-
gyenkezés valami miatt, amihez tényleg annyi közöm van mind-
össze, hogy elszenved[t]em — bocsásson meg érte [mindenki]
— ez itt a nevetés helye; utolsó cetli, álomleírás
következik: — )
[5a] [M]iskolcon szórakozom/iszom barátaimmal ([G]yurival?) —
fix időpont, amikor „haza” kell mennem — [O]ngára. ([M]iért?) [H]at
húsz, de késő éjjel a [B]úza téren (mint a 22:50-esnél,
az utolsó busznál), majdnem lekésem, leintem, megáll, csuk-
lós (az hogy?), a feliratát (félelmemben?) rosszul olvasom, de mégis [O]ngára
megy, jegyet nem kapok, hátrafelé megyek, ott van [M]ama (mit
keres itt?), [S]opotnikék (mit keresnek itt?), a csukló utáni üléspáron, babakocsik-
tól körülvéve — bevág, előtte már egy közeli kimérésben
beszélgettünk, ahol a pulttól távolodva egy asztalnál
[Z]s.-t véltem látni hátulról a pasijával — de mire
szemből láttam, nem ő volt és nem a pasija; imádom az
agyam: amit látni sem akarok, álmomban sem engedi látni.
 

Helyezz csak rossz környezetbe, és semmi sem fog úgy működni, ahogy kellene, én magam különösen nem — minden tagom egészségtelennek tűnik fel. Keresgélhetjük, hol sántít a dolog, komámasszony, hol az olló.

Amit ajándéknak tekintek, az valójában egy megoldandó probléma. Amit veszteségnek… nos, alighanem az is. „Egy kiégett, befásult, cinikus vén köcsög” — álldogál pár percig az üres szobában a rizspapír lámpagömb alatt, majd ahogy kintről nevetést hall, érzi: jót tenne egy erős. Gyomrom görcsben, mintha valaki belépett volna mögöttem (helyettem), de senki (senki, de…).

A hely, ahol éppen vagy, az a te helyed.
 

Beállok a magasságmérőbe, 181 centimétert mutat; lefekszem, az eredmény 183 centi. Üvölt a sláger: „Annak idején hogy is mondtad, testvér? / »Nem érdemes élni az ilyen pillanatokért, / Minden semmi semennyi — a semmiért«?” — ne is keressük, honnan az ellenfény, mire a zene elül, feltámad a szél, és majdnem ugyanaz a jó öreg, kavargó por, széles közöny, miből kiragadtatom néha. A semmi valóban fura.

Ahol mások továbbmennek, ott állok meg én: egy csomó minden van a fejemben, csak hát ugyan minek, ha nem tudok élni vele. Az ember minden jót káprázatnak vélhet saját magában — de bennem nem mesterségesek a romok. És tegyük össze a kezünket: egy hely leírásában élünk, nem magán a helyen — de azért mégis reménykedem, hogy szól majd valaki, amikor értelmet nyer az „etikus” szó. Lerövidítem, jót vágyó ronda lélek, a teljes arcszőrzetem, mert ezt kérték — szép, mint egy ördögnek eladott lélek (easy come, easy go).

És van csapda: amiket írok, talán csupa gyengeség, de akkor nyilván képtelen vagyok kihozni magamból a lényegit. „Történik valami, megpróbálod leírni, és vagy túldramatizálod, vagy aluljátszod; eltúlzod a rossz részeit, vagy nem veszel tudomást a fontosakról” — szól a replika; de hát nagyra vágyom, és ebben testesül meg ama hűvösségeszményem is.

Beleszédülök a magasságba. Két súlyos bankó. Szégyen.
 

(Hajas Tibor: Kényszerleszállás)
 

…ahol idén is megrendezzük a Műút-napokat, melynek programját alább olvashatják.

PROGRAMOK

Szeptember 14. (péntek)
16:30: A Műút-napok megnyitója — MissionArt Galéria
A Könyvcserepont („Hozd és vidd”) elindítása a MissionArt Galéria előtti sátorban
Köszöntőt mond: Papp Zsolt, Miskolc Megyei Jogú Város humán főosztályvezető
17:30: Ujj Zsuzsi: Képek, 1985–1991 — Performanszfotók a nyolcvanas évekből — a kiállítást megnyitja Oltai Kata, művészettörténész, kurátor — Művészetek Háza, Galéria
18:00: A Műút-nívódíjak átadása — Művészetek Háza
18:30: Oliver Stone: Vadállatok — a 9. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmjének megtekintése — Művészetek Háza
21:00: Werk-képek — kiállítás a Műút szerkesztőinek vizuális munkáiból — MissionArt Galéria
A Műút-nívódíjasok felolvasása — MissionArt Galéria


Szeptember 15. (szombat)
11:00: Nemes Z. Márióval, a Prizma filmművészeti folyóirat szakírójával beszélget Jenei László — MissionArt Galéria
13:00: Fesztiválirodalom — a Volt Fesztivál irodalmi sátra szervezőinek felolvasása (Hegedűs Ágota, Kiss Judit, Kupa Júlia, Palágyi Ildikó Brigitta, Somogyi Aranka, Vécsei Rita Andrea; moderátor: kabai lóránt) — MissonArt Galéria
 

Facebook-esemény    |     iWiW-esemény
 

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam? A privát élményben persze nem az a lényeges, hogy mindenki saját verzióval rendelkezik, hanem hogy senki sem tudja, vajon a másik is ezt birtokolja-e, vagy valami egészen mást. Feltételezhetem például, hogy az emberek egy része egészen másképp látta ma hajnalban az Orion-övet, mint mondjuk én.

Elmondanám, ha nem unnád, hogy láttam, ott fönn derűs az ég, „most megvan!” — gondoltam, valami tiszta, fényes nagyszerűség, talán megtalálták már a kapcsolatot a prímszámok között, hűvös őszi hajnal — láttam, barátom, messze láttam.

Rács, rács, rácsodálkoztam ama hajnali égboltra, mely mint kegyelem terült fölém, s félszegen éreztem, nincsenek kezdetek. Nincs első pillanat; nincs olyan szó vagy hely, amely bármely történetnek az egyetlen lehetséges kiindulópontja lehetne. Nincs megállás: ide-oda jár az inga, az elhúzó kukásautó szele szétszórja a járdaszegélynél épp csak összesepert szemetet; valóság és fikció, anyag és szellem millió módon fonódnak össze, az Egy szál harangvirág bömböl a Hunyadi téren — teljesen önkényes tehát a választás, hogy honnan indulunk.

Igen, valami többismeretlenes egyenlet vendége voltam.