Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam? A privát élményben persze nem az a lényeges, hogy mindenki saját verzióval rendelkezik, hanem hogy senki sem tudja, vajon a másik is ezt birtokolja-e, vagy valami egészen mást. Feltételezhetem például, hogy az emberek egy része egészen másképp látta ma hajnalban az Orion-övet, mint mondjuk én.

Elmondanám, ha nem unnád, hogy láttam, ott fönn derűs az ég, „most megvan!” — gondoltam, valami tiszta, fényes nagyszerűség, talán megtalálták már a kapcsolatot a prímszámok között, hűvös őszi hajnal — láttam, barátom, messze láttam.

Rács, rács, rácsodálkoztam ama hajnali égboltra, mely mint kegyelem terült fölém, s félszegen éreztem, nincsenek kezdetek. Nincs első pillanat; nincs olyan szó vagy hely, amely bármely történetnek az egyetlen lehetséges kiindulópontja lehetne. Nincs megállás: ide-oda jár az inga, az elhúzó kukásautó szele szétszórja a járdaszegélynél épp csak összesepert szemetet; valóság és fikció, anyag és szellem millió módon fonódnak össze, az Egy szál harangvirág bömböl a Hunyadi téren — teljesen önkényes tehát a választás, hogy honnan indulunk.

Igen, valami többismeretlenes egyenlet vendége voltam.