kklóóór

„eljött az este.
és el fog jönni újra meg újra,
mert el kell jönnie.
szép este.”
(dexter morgan)

hold, győzedelmes hold.
hájas, vöröslő telihold,
mint nappal, az éj szinte világos;
a holdfény végigborotválja a földet,
és gyönyörbe, kínba, gyönyörbe veszít.

vakon, tékozlón húzza magával
a tébolyult, önelégült éjszakák
teli torokból üvöltő hívását,
a szőrszálaid átfésülő lenge szél
érdes, féltékeny suttogását,

a kósza csillagfény tompa,
kiábrándult jajgatását,
a léha hold víztükörről felzúgó,
fogcsikorogtató szűkölését.
ezek mind a kellt szólítják.

elfojtott hangok szimfonikus sikoltása,
a belső szükség sírása, a hátsó utasé,
a kimért, ritkán nevető harmadiké.
azé, aki nem-én; gúnyolódik velem,
éhségével, szomorúságával tör rám.

azzal, hogy szükség van rá.
most már nagy a szükség;
kínoz, kalkulál, kecsegtet,
készen áll és vár és figyel.
én sem tehetek mást.
 

„Fülelt a csend — egyet ütött. / Fölkereshetnéd ifjúságod; / nyirkos cementfalak között / képzelhetsz egy kis szabadságot — / gondoltam.”
 

„S hát amint fölállok, / a csillagok, a Göncölök / úgy fénylenek fönt, mint a rácsok / a hallgatag cella fölött.”

(Részletek József Attila Eszmélet című verséből;
videó: Сергей Шнуров и Ленинград: Кто-кого.
A poszt eredeti megjelenése: Műút-blog, 2008. december 6.)
 

„A fény, mely elvakítja szemünket, számunkra sötétség. Csak az a nap virrad fel, amelyre tudatosan ébredünk. S még számos reggelre ébredünk. A Nap csak egy hajnalcsillag”
(Henry David Thoreau: Walden)

„legjobb lenne fényt cserélni / két szétváló homokszem szemében élni” 
(Jacques Roubaud: ε 1.3.13)

„Az utcára villany ég, / s bent sötét.”
(Nyilas Atilla: A természetről)
 

Engem csak ne tessék hintáztatni, utálom, ha szórakoztatni akarnak, ilyesmire egyszerűen nincs időm.
 

(Joseph Beuys: Hygiene-Beutel;
forrás: www.bagophily.com)