most már látom (látni vélem):
a férfi, aki mintha a halott nyúlnak
képeket magyarázó férfiről beszélne,
olyan, mint aki maga-magát,
egyszersmind különös tükörképét mintázza így;
„mint aki halott”, mondja nyulat tartó férfiről, holott.
igen, ezen az arcon a tartósság — a kitartásé.
(a nyúlról vagy verebekről most szót se.)
az öltözék látszatra szedett-vetettsége,
ahogyan megszólal, gesztikulál
(kabát, pulóver alól póló, elmaradhatatlan sapka),
szemben a megnevezett joseph beuys
— látható a kép? és mi látható?
mindez se tragédiát, se belenyugvást nem sugall,
egyszerűen így van, megvan, ennyi van
— eddig lehet eljutni, amikor még minden lehetséges,
nem csak képek vagy bármi más magyarázása.

„hogyan magyarázzunk el verseket… (1985)”
— a dolog maga pedig mindegyre túl van az időn.
diafan ragyogás.