Belegondoltam, hogyan ne gondoljak bele (nem leszek kibaszott mágnes, amire úgyis rátalál a szar — harsonáz ez a mindennapos föltámadás), elutazom a nap végére, ahol az órák darálják húsunk és csontunk — a lélek minden és semmi más. Nem okolok tengert, sem szelet — alkonyati kételyek vetnek csak árnyékot a friss hóba.
Talán egy igazán bölcs szem még a holnapot is ki tudja olvasni a csillagok állásából, de akkor mi értelme az egésznek? Jobb, ha az ember nem tudja előre, mi lesz, az órák pedig vigyázzanak csak magukra.
És mert eddig minden reggel felkelt a nap, semmi bizonyosságunk nincs arra, hogy holnap is fel fog.
új kommentek