Három, aztán a sokaság. Emlékezzünk az alapelvre, bár mit tudok én tudásról, szépségről, csak ismerni vélek kételyt, szorongást — vagy a dolgok nem viccesek, vagy nekem nincs humorérzékem (és a lélek, szűken vett értelemben — úgyis csak súrolhatom a nagyszabást).
Na most akkor van három lehetőség, mindegy is, hogy pontosan mik azok (ahogyan ezek alesetei sem lényegesek most), bekerít bennünket a perzselő leheletű nyáj, a csatornák szinte lángba borulnak, az égbolt elszíneződik, a húsgépek testéből fakószürke színhullámok törnek elő — csodajel volt ugyan, csak épp nem vettük észre. A következményekkel mindenesetre számolok, mindhárom eshetőség vezethet zsákutcába, hogy korszerű unalmába vonjon a rozsda (bár mindig lesz alibi, hogy ezt lemossa) — mennyire szánalmas és szomorú minden egész (mi állítólag „eltörött”).
Három, aztán a sokaság. Szégyellem magam.
új kommentek