kklóóór

Vigyázz, haver, mert jön feléd két rímgyilkos,
ki se nézed belőlük, de a szövegük rém pontos,
       jóban lenni velük, megmondom, mér’ fontos,
       ütnek rád olyat, hogy az Isten előtt kétpontos.

       Nem faszoznak, nem pináznak,
       csak baszottul kurziváznak,
       ha író vagy, na? akkor…
       buzikám?… hát persze:
       eladnak kurtizánnak.

       Áthúzzák a fejeden biciklijük kerekét,
       simogatják odaadó rendőrlányok fenekét.
       Hentesek ők,
       szétszabdalják kedvesen az arcodat,
       nem bölcsész leszel, hanem egy
       uruk-hai karcolat.

              Üsd a költőt, mert az jó neki,
              Üsd a költőt, mert az jó neki,
              Üsd a költőt, mert az jó neki,
              Üsd a költőt, mert az jó neki!

Úgy hívnak, hogy Metafora Feri,
       Melyik Feri? Milyen Feri?
aki a költőt szemaforral veri,
a problémákat így kezeli,
       lekezeli, széjjelszedi,
       líra-szarban hentergeti,
       a kontextust, hú…!
       a kontextust, há…
              lefejeli, lefejeli, lefejeli!

       Meg hát, komám, az a helyzet, hogy:

       olyan karádys hangon
       rombolja a ragrímet a gangon,
       seggébe’ ott figyel a vodkás tampon,
       legszebb szava a mániákus random.

Vagyok az írónyíró, költőgyötrő,
félelmetes halálöltő,
Twin Peaksben Neo, a Mátrixban Mulder,
de ki a halált tett hidegre Laura Palmer?

       Mert gyilok volna a csajnak minden gesztusa,
       Ki is verte rá egy egész kollégium augusztusba’,
       meg azután is minden pénteken,
       túllépve az országérdeken.

              Csak üsd a költőt, mert az jó neki,
              Üsd a költőt, mert az jó neki,
              Üsd a költőt, mert az jó neki,
              Üsd a költőt, mert az jó neki!

Mindenki ott volt, csak Emmi nem,
de nem aggódtunk sokat, nem, mi nem,
mert simogat a szövegünk, költőkém,
Emmi is irigykedik, öntörvény

mutatja majd ki a foga fehérjét,
hogy csak ütésre éhezik a költőlét,
a semmi meg semmizik zavartalan,
ha alliterálsz, bazmeg, parttalan.

       Felvarrjuk arcodon a műveltségi ráncokat,
       csak használhat neked az éberségi láncolat,
       szennyezed a környéket, ez a bajom,
       de ne félj, nem fog bedarálni ez a gizda-malom.

       Odaadom érted a daganatom,
       a svájcifrankos hitelemet, a lucsok-mocskos fantáziám,
       túl a perverz akaraton,
       így kerülök egálba a világgal,
       megbeszélem a vérképed az anyáddal.

              Ééés üsd a költőt, mert az jó neki,
              Üsd a költőt, mert az jó neki,
              Üsd a költőt, mert az jó neki,
              Üsd a költőt, mert az jó neki!

És ha nem vagy elégedett a szövegemmel,
barátkozz meg közelről a löveggemmel,
mert gyenge vagy, haver, a hangot se ütöd meg,
       te töpörtyű-féreg,
a verslábaink most eltaposnak téged:

       jambus, spondeus, anapestus,
jambus, anapestus, spondeus!
       Trocheus, daktilus, pirrichius,
daktilus, trocheus, spondeus!

              Mééég üsd a költőt, mert az jó neki,
              Üsd a költőt, mert az jó neki,
              Üsd a költőt, mert az jó neki,
              Üsd a költőt, mert az jó neki!

Ütöm a költőt, ahogy bírom,
a Babettádról is szívesen lerúgom,
majd elnézem, hogy botorkál egy vodkával,
és tudom, hogy nem vár meg a tortával,

mert a farkán már komplett az animáció,
és nem bocsát meg nekünk az a dehonesztáló
kritikus-pápa, se az elmélet császára,
csak elküld bennünket a halál faszára,

de onnan még tovább is, taxival,
ahol már mindenki csak visszanyal,
szal’ menjünk el a világ végére és onnan,
nézzünk vissza majd… de ronda,
       egy kibaszott minimalista nihil-katakomba.

              De üsd a költőt, mert az jó neki,
              Üsd a költőt, mert az jó neki,
              Üsd a költőt, mert az jó neki,
              Üsd a költőt, mert az jó neki!

       Ez volt a Bi-tang Clan kicsike témája,
       nem mindenkinek lehet szamizdat vénája,
       bekerülünk evvel a faszomtudja’ szcénába,
       s mint celebek köldökén a tetovált ondó
       esik ránk nyáron is a zaklatott porhó,
       az irodalom faszikám egy animal-pornó,
       prosztata- prosztó,
              prosztó, prosztó, prosztó!
       Nem látunk a kosztó’
       Nem látszódsz a kosztó’

              Hát üsd a költőt, mert az jó neki!
              Vedd el a honorát, azt szereti!
              Nézd le a költőt, essél neki!
              Bírja a mókát, nem terheli!
 
 

A Sopotnik Zoltánnal közösen írt repszövegünk először a „Hajtás-pajtás” poetry slamen hangzott el tegnap este a Gödör Klub teraszán.