Különös fantázia-emléknyomok és rögeszmés mocskolódások reggelre, semmiképpen sem kontextus nélküli képek vagy jelenetek, sőt erősen abba ágyazottak, de „mindössze” potenciálisak, e ténynek van pozitív és negatív hozadéka is; s ezek a töredékek egyenesen azért kiáltanak, hogy szorongás nélkül használjam őket: skicceljem fel egy fecnire, ha már elképzeltem, saját szemszögemből persze, a kettős képet (kedvem támad, természetesen, mint ahogy egy korábbi képnél is, melyet álmomban kaptam egyszer, valóban elkészíteni, fényképezőgéppel), vagy írjam meg a mennyiazannyit, a hogyvoltmertnemúgyot; és az se baj, ha akkora fáziskéséssel lesz csak meg, mint a kapott pofon és az arra adott reakció viszonylatában látszik; meglehet, hogy tényleg vaksi vagyok, mint farkasok a szürkületben, de ha tényleg így lenne, hát csak az a vak, aki azért tudja, mit nem lát; vak és vakít a véletlen, mely vakon, tékozlón húzza magával a tébolyult, önelégült éjszakák teli torokból üvöltő hívását; vak, vak, vak — a kutyák ugatnak így.