(1)
Fehér zaj, a tévéképernyő üres sistergése („hangyafoci”) fél percen keresztül, majd áttűnés: ez a sistergés egy másik monitor felnagyított fehér zaja, mindez nagyon közelről, majd lassan távolodva látható (hasonlóan a Twin Peaks: Fire walk with me című David Lynch-film kezdő képsorához). A monoton sistergésbe lassan ritmikus dübörgés keveredik, fokozatosan felismerhetővé téve egy aszfaltbontó légkalapács hangját, mely aztán teljesen el is nyomja a korábbi hangot. Mire csak a légkalapács dübörgése marad, a kép is egyenletes szürkére változik, ez az inzert helye. Csak a cím olvasható, majd feltűnik a mottó:

„És ne feledjék:
ha sokáig borult is az ég,
egyszer úgyis kisüt a nap.”
(Pataki Zita meteorológus, 2009. december 31.)

Az inzert alatt a kép szürkéje feketébe tűnik át, majd hirtelen robbanás hangja hallatszik, a kép ezzel egy időben teljesen kifehéredik.

(2)
A fehérségben egy mély és reszelős férfihang lassan és voltaképp összefüggéstelenül, érzelem és különösebb hangsúlyozás nélkül motyog, közben csak ritkás krákogása és zihálása hallatszik:

Úgy szeretlek... Most van soha... Hová tettem a kabátom leszakadt gombját... Lila dalra fakadt az ördög az Üllői úti fák alatt...

Innentől a fehér mezőben egyre gyakrabban sötét karcok jelennek meg, mint a régi celluloidfilmeken a sérülések, és lassan sokasodnak, a szöveg végére meg is cserélődik a kettő aránya, mintha a fekete alapon lennének fehér karcok, végül azok sem: tökéletesen fekete kép.

Zokszó kondul... Szex a konyhában... Most van soha... A kredencre támaszkodva visítasz... Nem hittem, volna, hogy... De hát élen jársz... A halhatatlanság nem valami életszerű, édesem... Hogy nem szakad össze e súly alatt... Vért akarok látni... Zokszó kondul... Kinek az álma, kinek a vére folyik el csak úgy... Kinek-kinek... Gány képek... Szex a fürdőkádban... Sehol, de sehol egy tenger se... Áldott zuhanyrózsa... Angyalkák a dühös levegőben... Most van soha... Naplementeszag... Csapadékos lehelet... Nem szabadott volna komolyan venni... Véresen bukik alá a nap... Szép közhelyek melegítenek... Nincs mit moss, úgy érzed... Alig értem el a világ végére... Sminkel az ördög... Hová tettem a kabátom leszakadt gombját... Innen tényleg csak egy lépés, hogy eladj egy marék cukorért... Élen jársz... Köpd le a gyengét... Hogy csak fésülködni kezdtem, de a görcs a gyomromba fészkelte magát... Felmásztál ama létrán, és ellökted mint szükségtelent... Igen, jó... Szép vagy, mint egy kurva... Zárnak a boltok, az agyak, szívek... Légy bátor gyáva lenni... Visít a malac, késsel a torkában... Álmomban tesztüzemmódra kapcsoltak, voltam nyúl, voltam kutya, olykor mindkettő... Nem hittem volna, hogy... Úgy szeretlek... Ő pedig megjelent nálam, és közölte, hogy csak azért jött... Megyek Fausthoz, a laboratóriumba... Nem szabad elaludni... És persze nem vitathatom, hogy semmi közöm ahhoz, ki benned most a törzsvendég... Hinni kell a küldetésben, különben oda minden... Az álomban csak egy rossz dolog van, hogy túlságosan pontosan emlékeztet a halálra... Te akarsz vért látni, nem én, összekevertem megint magunk... Hová tettem a kabátom leszakadt gombját... A macskák röhögve üldöztek végig azon a hosszú utcán... Háború volt, emlékszem... Decemberi, januári időszámítás, mindkettő időszerű és mindkettő érvénytelen... Vagy csak akkor lett azzá... Egy ember, aki az életét is adná egy szerencsétlen kapcsolatért, be se rúghat mostmár, kérdezném... Éjjelente keresnek fel, pedig olyankor aludni kell, és itt a gond... Adventről hadovál valaki, magyarán hazudik szemrebbenés nélkül...

Ezután csak a zihálás hallatszik, egyre halkabban, körülbelül fél percig, addig tökéletesen fekete a kép.

(3)
Túlszínezett képen tengerparti naplemente, a hullámok moraja és a sirályok elszórt vijjogása hallatszik, majd egy gyermekkórus dúdolja két strófán keresztül az Átdobták a szart a kerítésen kezdetű nóta dallamát, utána el is éneklik:

Átdobták a szart a kerítésen,
Megbaszták a hites feleségem...
Ha még egyszer meg tudják csinálni,
Le fogom a faszom amputálni.

A dal végén hirtelen vágás: egy üvegedény alja tölti be a képmezőt, melybe egy véres cafat csapódik (abortusz-videó, de nem derül ki egyértelműen, mi is az a véres dolog ott), a kép kimerevedik tíz másodpercre. Csend.

(4)
Áttűnés: a kimerevetített kép vörös kontúrjai szétfolynak, lassan az egész képmező merő vörössé válik, melyben egy képkocka erejéig felvillan a fekete felirat: SEX (vö.: Xantus János: Női kezekben), majd hirtelen ismét fekete képmező.

(5)
A fekete mezőből lassan és alig észrevehetően kiválnak felismerhető, elkülöníthető foltok, ugyanilyen lassan a hangok is felerősödnek, két ember lihegése, ritmikus zihálása hallatszik: szeretkeznek, egyelőre semmilyen más hangot nem adnak ki. Hét-nyolc másodperc után, amikorra a néző számára egyértelművé válik, mit lát és hall, egy harmadik hang (a 2. jelenet beszélőjének hangja) hallatszik, suttog, de erősen intonál, már-már affektál, mintha verset mondana:

Beszéljük meg. Mi lehet erre alkalmasabb más, mint egy szurdokon átívelő kirándulás. Legyen a Holdvilág-árok, stílszerűen, a Rám-szakadék már megvolt, a Búbánatvölgy pedig... Hát igen.

A „Hát igen”-nél három másodpercig röntgenfilm: ugyanabban a pozícióban, ugyanabban a ritmusban mozogva látszik a szeretkező pár, pontosabban csak a csontvázuk kivehető. Utána a korábbi sötét felvétel róluk.

Sztalkered leszek a kikapós tólakok között; nehéz, télölelő eső, óvatosan lépkedj, sminkel az ördög, lesz, aki jobblétre szendereg, és nem végefinálé, akad ugyan, ami vészesen megöregedett, hanem közbe-finálé. Lépésről lépésre mosódnak el benned, rajtad a színek; csapadékos leheletek, üveges tekintetek össztüzében lassulnak le fények, zárnak be boltok, agyak, szívek is, nincs szem kinyitni őket; elmondani kevés a nyelv, mely mint takaró, odakent spermától, vagy szarfoltos alsó, megkérgesedett, később ugyan öntudatra ébred, hiába, bár egyszer minden kutyának joga van harapni, arcod szürkülő méreg. Vendégem vagy egy gyönyörű agóniára, beszéljük meg. Lettél másnak egésze, semmi-részed ő neked; magyarázkodásra valóban nincs is szükség, csak nézd meg, mit csináltál, és nem érdekes, most ki benned a törzsvendég. Már asztalon a csalásra alkalmas virágcsokor, akartad, sok olyat lásson, eleve a halálára játszol, mitől a gyomra fordul föl, majd gondoskodtál is róla, fogadsz rá, szép téttel teszed meg, újra új élet kell neked, kész vagy napra, holdra. Melleid között az előőrs, neki már csak az elvei vannak hátra; itt állunk, elázik minden, ellentétes érdekek találkozása, ne válaszolj, vagy hazudj legalább utoljára szépet, ha megkérdezi, te mit keresel itt, mondd, hogy őt gyászolni jöttél.

A „szépet” elhangzásától a „jöttél”-ig CT-film a szeretkező párról, ugyanabban a pozícióban, ugyanabban a rimtusban mozogva látszanak, illetve a kontúrjuk és a testmetsztük — fontos, hogy e rövid idő alatt hogy a genitáliáik is szerepeljenek a metszetben. Utána a korábbi sötét felvétel róluk.

Sétánk végére értünk, útszűkület, semmi sem változik, mert a súlyos árnynak adsz igazat, isten fekete báránykája adna ugyan a jobbik lázából, de a rosszabbat megtartja magának, te meg csak táncolsz, baszd meg.

A „súlyos árnynak adsz igazat” elhangzásától előbb fojott, majd egyre felszabadultabb nyögések hallatszanak egyre hangosabban, a szöveg végétől már folyamatosan — a képmező lassan újra elsötétül. Mikor teljesen eltűnnek az eddig kivehető kontúrok, előbb női sikoly, aztán férfihörgés, majd csak csend.

(6)
Áttűnés: a fekete képmezőben háromszor felvillan (a 4. jelenet áttűnéséhez hasonlóan) egy-egy képkocka erejéig a fehér felirat: EX. Ezt követően a kép lassan kivilágosodik, állókép a 3. jelenet túlszínezett tengerpartjáról.

(7)
Az állóképtől lassan távolodva felismerhető, hogy az egy fotó, egyszerű fakeretben a falon, tovább távolodva egy kutyafej látszik, majd a nyaka, rajta nyakörv, azon kerek, fehér biléta, vörös kereszttel. A kép tágul, előtűnik a póráz, illetve hogy a kutya mellső lábaival feltámaszkodik a falra, miközben a képet nézi. A póráz másik végén vak férfi áll szemüveg és bot nélkül egy kiállítóteremben, oldalról látszik immár. Lassan odasétál a képhez, és óvatos, kereső mozdulatok után megérinti azt. Ekkor a kutya ellöki magát a faltól, s átsétál a következő képhez, feltámaszkodik a falra, nézi a képet, a vak férfi lassan követi, majd ezt a képet is megérinti. A kutya ismét tovább indul a következő képhez, a férfi utána, a kép lassan elsötétedik.

(8)
A sötétben ugyanaz a robbanás hallatszik, mint az 1. jelenet végén, de most, miután elhal a robaj visszhangja is, látható a kép: a Kőbánya–Kispest metró- és vasúti megálló romjai — a legalább az eredeti sebesség 25 százalékára lassított felvételen csak sokára ül el a por- és füstfelhő. Mint a 2. jelenetben, a képen itt is egyre több karcolás jelenik meg, míg végül teljesen be nem sötétedik újra, s közben ugyanaz a mély férfihang motyog tovább:

Advent első vasárnapján fogant... A tiéd ekkor született volna... Karácsony negyedik napján ment el... Ha el nem kapartatod pünkösdre... Most nincs kire fognom... Ez első, amihez még közvetlenül sincs közöd... Még ha rám akarod kenni, akkor se... Az eget derűvel, felszabadult táncoddal élteted, én meg nagybőgőnek nézem inkább... Áruló, támadó maszkok... Te meg ne fogd senkire... Néha kutya a nyúl is... Kegyetlen... Szavam se lehet, nemhogy véleményem... Egy dolog biztos, señorita... Nem tudom, mit mihez lehet varrni... Mikor alszom, nem ismerek félelmet, hitet, munkát, imádságot... Nincs mit moss... Köszönet az álom feltatálójának, hogy egyenlővé válhat olykor pásztor és király, bolond és bölcs... És persze jól megjegyezted a szabályt, a kicsinyességét, magad mellett tartod barátaid, az ellenségeid meg pláne... Örülök, hogy nem látom a végét... Lila dalra fakadt az ördög az Üllői úti fák alatt... Hová tettem a kabátom leszakadt gombját... Most van soha...

Ezután csak a zihálás hallatszik, egyre halkabban, körülbelül fél percig, addig tökéletesen fekete a kép.

(9)
Áttűnés: a fekete kép lassan szürkülve a nyitókép monitorsistergésébe megy át, abból pedig egy fekete-fehér, erősen roncsolódott filmfelvételbe, Joseph Beuys Hogyan magyarázzunk képeket egy halott nyúlnak című akciójának rekonstrukciójába: kopasz, zsírmaszkos férfit látunk oldalról egy kiállítótérben, a fallal szemközt, karjában egy élettelen nyúl. Megfogja a nyúl egyik mellső lábát és azzal simogatja meg a falon lévő képet. Ezután újabb áttűnés, ismét csak fehér zaj, „hangyafoci”, abban jelenik fél perc múlva a végefőcím — annak végétől még egy perc, míg lassan elcsendesedik a zaj és teljesen befeketül újra a kép.