Nálad a bölcsek köve, életem, ne feledd; s bár örök életet, de még csak permanens fiatalságot sem ad, ám a tudást nyújtja, hogy te tudod, te birtoklod a megfellebzehetetlen igazságot mindig, minden körülményben, hát ne restelld használni is: mondd ki magabiztosan az igazad, ügyet se vess a kétkedőkre, az ellenérvekkel érkezőkre, meg se halld, ha ellentmondanak neked, de vesd meg őket látványosan, hisz te tudod, de más bizonyosan nem, oszd meg hát mindenkivel, ossz meg hát vele mindenkit, tedd ezt könnyed felsőbbségérzettel, mondj nemet, ha kérdeznek, de ne hagyj inkább kérdezni senkit; tiéd az igazság, tudod. Hányj fittyet a tudatlan, ostobán kérődző sokaságra, s ha már mégis tönkrement az életed, nem hiába volt igazad, ha sok hibában pácolva hagytad tönkremenni, hiszen aminek tönkre kell mennie, menjen is, ne mentsd a „menthetőt”; és ezek után ne habozz más életét is elízesíteni tudásoddal, konkrétan tedd tönkre, ha a tiéd úgyis romokban, te add ehhez a legjobb tanácsokat, te vezesd a lépéseiket, pusztuljon, aminek vesznie kell, s mindennek el kell pusztulnia, vesszen minden, ha már ami a tiéd, tönkrement; de megmarad, mindig, minden körülményben megmarad az igazad, az a megfellebezhetetlen, az a mindenre érvényes, tiéd a bölcsek köve, édesem.