Most, mikor ugyanúgy, mint mindig, na persze nem feltételenül és pláne nem egészen az elveszett országútra gondolok; csak eszembe jutott, a pszichiáterem azt mondta egyszer, hogy bűntudatfüggő vagyok, és akkor is találok hozzá tárgyat, ha egyébként nincs. Ez milyen kreatív munka. Na hja, dünnyögtem; legfőbb ideje, hogy.

Minden bizonnyal itt az ideje az arcokat kitakarni, de legalábbis a szemeket egy fekete sávval lefedni, ha itt tartunk, ha már ennyi az idő. Aki meg ismerkedni akar, menjen szépen a diszkotékába; egyetek meg, rágjatok meg, köpjetek ki, nyeljetek le, hányjatok ki (akkor inkább el gat-getek); néha kutya a nyúl is, te meg csak táncolsz, bazmeg, hallom a hátam mögül (majd; [nem én: én nem]), s nem fordulok oda megnézni, ki beszél és kinek.