A teljesen más
és az ugyanolyan viaskodó húsa.
És most minden olyan, mintha a végső dolog lenne
kimondani: egy szó elhangozva
a halállal lépett frigyre, és az élet,
ez erőm
eltűnik.
Zárt spaletták. Egykori énem
hulladéka üríti ki a be nem töltöttem
teret. A sarokban
növekszik ez a fény,
ahová az egész szoba
költözött.
Az éjszaka megismétlődik. Egy hang csupán
a legapróbb dolgokról beszél nekem.
Nem is a dolgokról, a neveikről.
És ha nincsenek nevek, kövekről. A falun délben
átvonuló kecskék
zajáról. Egy ganajtúró
elemésztette
bogyóikról. És a fenti, ibolyaszín
pillangók rajáról.
A szavak lehetetlenségében,
a fojtogató,
kimondatlan szóban
magamra lelek.
új kommentek